
Egyre népszerűbb
A Magyarnak lenni, tudod mit jelent című zenés, irodalmi emlékestre zsúfolásig telt a Tamási Áron Művelődési Központ. A helyi Wass Albert Könyvtár és Múzeum szervezésében
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Magyarnak lenni, tudod mit jelent című zenés, irodalmi emlékestre zsúfolásig telt a Tamási Áron Művelődési Központ. A helyi Wass Albert Könyvtár és Múzeum szervezésében

A hagyományőrzők jeles ünnepén résztvevők tisztelegtek Balassi Bálint költő, műfordító emléktáblája előtt, amelyet a polgármester, Fábián Gusztáv koszorúzott meg. A hagyomány szerint ezt követően a

Ezúttal is csak a külső számított a megmérettetésen, idén huszonhatan neveztek a versenyre, amely ezúttal is megmozgatta a fakanálforgatók fantáziáját. A legtöbben klasszikus kocsonyát főztek

Szőke András színművész szerint az ötletgazda Mohos József polgármester volt, aki maga is hentes, így aktívan kivette részét a munkából. Csakúgy, mint a településen mindenki

A veszprémi Petőfi Színház 2019-ben is színvonalas előadásokkal várja a látogatókat! Tekintse meg a februári programkínálatot! Februári programok: NAGYSZÍNHÁZ: Tartuffe: 2019.02.08. 19:00 – Petőfi bemutató

View this post on Instagram A moody day on the awesome Lake Balaton. I loved fishing there with Attila Pinke of Catch Carp Hungary and

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) helyi csoportja egy év szünet után újra megrendezte a megmérettetést a kultúrházában. A rendezvényen Szauer Rózsa, a NABE elnöke,

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nyaralósok is leutaztak a faluba, hogy mulassanak egész nap. Kora reggel a művelődési ház udvarán vágták le a 220

A szilveszteri, nagy sikerű balatoni fürdés után a napokban a hagyományos disznóvágáson vettek részt minden eddiginél többen, február kilencedikén a Nők a Balatonért Egyesület helyi

– Nem lehet egy hétnél távolabbi időre előre megmondani, hogy milyen hideg várható, mert a természet sokkal kiszámíthatatlanabb annál. A meteorológus ma nem láthat egy
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!