Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Kocsonyák kavalkádja

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) helyi csoportja egy év szünet után újra megrendezte a megmérettetést a kultúrházában.

A rendezvényen Szauer Rózsa, a NABE elnöke, Schöck Ferencné, a balatonrendesi csoport vezetője, valamint Kalász Istvánné korábbi vezető köszöntötte az egybegyűlteket. A csoport tagjainak unokái színvonalas  és szívet melengető műsort adtak, melyben megszólalt fagott, fuvola és gitár is, de a kocsonyához kötött szavalat sem maradt el, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.

Idén nyolc versenykocsonya sorakozott a zsűri asztalán, közülük az első hármat díjazta a Pécsi Lajos elnök vezetésével bíráló alkalmi bizottság. A legjobbnak ítélt kocsonya idén Gáspár Istvánné főztje lett. A szakértő zsűrin kívül a népes vendégsereg is voksolhatott a legjobb kocsonyákra, a közönségdíjat Kalász Istvánné nyerte el.

A díjazottakat a Vastag házaspár kerámiával jutalmazták, valamint a hagyományokhoz híven kerámia medált kaptak a közreműködők is.  Az idei medálon balatoni ritkaságként egy színpompás gyurgyalag és a védett tátorján szerepel.

A vendégek szórakozását tombolasorsolás színesítette, értékes nyereményekért szurkoltak a résztvevők. A versenykocsonyákon kívül a NABE helyi csoportja által, hagyományosan készült kocsonyákat fogyaszthatták az éhes szájak, így senki nem maradt ki a tél egyik legjobb fogásából.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!