Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Egyre népszerűbb

A Magyarnak lenni, tudod mit jelent című zenés, irodalmi emlékestre zsúfolásig telt a Tamási Áron Művelődési Központ. A helyi Wass Albert Könyvtár és Múzeum szervezésében Bertalan Csaba rendezte a programot, amelynek előadói Wass Albert, Tormay Cécile, Sajó Sándor, Zas Lóránt, Gyóni Géza és Reményik Sándor műveiből adtak jó érzékkel összeválogatott ízelítőt.

A dal- és táncbetétek közötti visszaemlékezéseket Havasi Gábortól hallhatta a közönség. Az estet megnyitva Dobó Zoltán polgármester köszöntőjében arról vallott, hogy miért fontos ma Tapolcán a Wass Albert est.

– Van egy róla elnevezett könyvtárunk, márpedig akkor feladatunk is van minden évben. Méltónak kell lennünk mindahhoz, amelyről Wass Albert munkássága szól. Nem könnyű ez, ugyanis azt az egyszerű és tiszta érzést kell átadnunk, amellyel ő a magyar nemzet sorsát látta és élte. Hiszen a huszadik századi magyarsággal sorsközösséget vállalt. Nekünk pedig több, mint száz évvel azután is kell ezzel foglalkoznunk, sőt, a mai mindennapokban a korábbinál is fontosabb, hogy ne csak egy pillanatig álljunk meg végig gondolva az ő akkori helyzetét – mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy akik az esten színpadra lépnek, Wass Albert lelkének egy szeletét adják és a magyar nemzet lelkében vesznek részt egy pillanatra. Kérte, hogy a közönség soraiban ülők azonosuljanak az általa átélt érzésekkel, problémákkal. Szólt továbbá arról, hogy a város civil közösségként karolta fel sok éve az estet, lépésről lépésre tágította a résztvevők és a közönség körét. Bizonyos, hogy ezen az esten ezerféle gondolat ellenére mindannyian egyet érzünk majd.

Az esten a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak egy csoportja, a Batsányi Táncegyüttes, a Rockinger és Badison zenekar közreműködött vendégzenészekkel.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!