Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Kocsonya szépségek versenye

Ezúttal is csak a külső számított a megmérettetésen, idén huszonhatan neveztek a versenyre, amely ezúttal is megmozgatta a fakanálforgatók fantáziáját.

A legtöbben klasszikus kocsonyát főztek bőrrel, füstölt hússal, de sokan használtak szokatlan elemeket is a dekoráláshoz. Petrezselyemmel, salátával dekoráltak, zöldségből horgász figurát faragtak, sőt, angyalt, csodaszarvast csempésztek a tálba, mások pohárba töltötték a levet, sőt, akadt, aki palackba zárta a finomságot. A helyi óvodások szokás szerint kitettek magukért, ők házi gumicukrot készítettek mézes, áfonyás, sárgabarackos ízben, a mesztegnyői csapat bebizonyította, hogy nem csupán rétesben jók, hanem klasszikus, sőt,  halas kocsonyát ugyancsak remekül készítenek.

A versenyen a Tördemic Néptáncegyüttes Barkócás utánpótlás csoportja adott nagy sikerű műsort. A zsűriben Kondor Katalin újságíró, Bakos Attila vendéglős és Illés Zoltán, a Badacsonyi Céh Turisztikai Céh Egyesület elnöke bírálta a kocsonyák szépségét. A legszebbet a mesztegnyői küldöttek készítették, második helyre a Lábdi Partlakók csoportja került, harmadik a helyi Jövőnkért Egyesület csoportja lett a szépségversenyen.

Azért, hogy minden érdeklődő jól lakhasson, a szokásos helyi főző csapat, Horváth Lászlóné, Cseh Sándor és felsége, valamint Szabó Ferenc dolgozott és főzte a házi kocsonyát két napon át. Olyan jól sikerült, hogy el is fogyott az utolsó tányérig.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!