
Orvos: a járvány kezdete után is lehet oltást kérni
Torzsa Péter azt mondta, a fertőzés elkerüléséért fontos a D-vitamin pótlása, a gyakori kézmosás, valamint sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni. Fertőzés esetén otthoni pihenés
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Torzsa Péter azt mondta, a fertőzés elkerüléséért fontos a D-vitamin pótlása, a gyakori kézmosás, valamint sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni. Fertőzés esetén otthoni pihenés

Révfülöp polgármestere, Kondor Géza vallja, hogy hosszú évek óta dolgozik a település mindenkori vezetése a vitorláskikötő létesítésének előkészítésén. Mostanra végre bebizonyosodott, hogy nincs környezetvédelmi akadálya

A badacsonytomaji újév köszöntőn Krisztin N. László polgármester elmondta, hogy 3,2 milliárdból gazdálkodott az önkormányzat, ebből 1,9 milliárd volt a pályázati pénzeszköz. “A tervezett négy

Reggelig többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmenetileg, főként a középső országrészben szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan várható havazás, kezdetben nyugaton, délen

Olvasónk Gruber Márk fantasztikus képeket küldött a Balaton déli partjáról. Az alkonyatban, a különleges fényviszonyok közt káprázatos, jeges csodavilág tárul a szemünk elé. Gyönyörködjenek Önök

Megoszlanak a vélemények arról, hogy az őszi, téli szezonban egyre szaporodó események mennyivel több vendéget vonzanak-e a Balaton észak-nyugati partszakaszára, de a vendégfogadással foglalkozók szerint

Az 1980-as évek óta hatvan település lehetett Európa Kulturális Fővárosa, hiszen ugyanazon éven belül általában több város is viselheti a címet – idézte fel a

Badacsonytomajon a Zöld város projekt keretében 612 milliós támogatással szépül a város több pontja. A Badacsony ABC környékén közel 40 millióból épült parkoló, a mólópark

A Balaton déli partján karácsonyi adománygyűjtést szervez a Balaton Televízió a Siófoki Kórház Gyermekosztályának, de kollektívánk a tó túloldalán is szeretné megmutatni, hogy milyen fontosnak

A jubileumon az egyesület elnöke, Rédei Zsolt arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt a vidékfejlesztési stratégia szerint az egyéni projektek megvalósítása volt a cél. –
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!