
Mozdulj Balaton!
A programokhoz minden korábbinál többen csatlakoztak: három megye 35 településének 40 strandján lesz lehetőség a sportolásra szervezett keretek között. Az első rendezvényeket július 3-án tartják,
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A programokhoz minden korábbinál többen csatlakoztak: három megye 35 településének 40 strandján lesz lehetőség a sportolásra szervezett keretek között. Az első rendezvényeket július 3-án tartják,

Állandóan hűvös, 12 Celsius-fokos hőmérsékletű barlangok bemutatóhelyei öt nemzeti parkban: az Aggteleki-, a Balaton-felvidéki, a Bükki, a Duna-Dráva- és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén

Az Open Water Tournament hívta életre a nyíltvízi úszó bajnokságot, amely egyedülálló sorozat, és hazánk vízi környezetét használja sportolásra. Az első fordulót a hétvégén bonyolították

A balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott gálán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a magyar filmgyártás 120 éves évfordulója előtt tisztelegtek

Annak során megvalósult a részleges rekonstrukció, megújult a Tóti Lengyel-kapu és unikális ejtőrácsos kapuszerkezete, a Török Bálint-kaputorony, kétszintes lett a Bencés-torony, visszaépítették az egykori Palota

A korlátozás 11 órától 19 óráig tart, ezalatt az észak-balatoni vonalon 30-60 perccel megnőhet a menetidő. A Mávinform tudatta azt is, hogy megváltozott az észak-balatoni

A 15 éve átadott, önkormányzati tulajdonú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ májusban már csak részlegesen nyitott ki, amikor a járványhelyzet lehetővé tette. Nem sokkal később

A 8-as déli elkerülőjének építése kapcsán útlezárás, illete elterelő útvonalon közlekedés működött az elmúlt fél évben. Ez azért okoz némi (nagy) fennakadást és könnyen bedugul

A Szigligeti Vár tövében, a Balaton felett épülő, közel ötszáz fős tribün valószínűleg az ország legszebb panorámáját nyújtó színházi lelátója lesz, az igazi színházi élményről

Az 1983-ban épült híd először újult meg a nettó 233 millió forintos projekt keretében, melynek köszönhetően a balatoni bringakör az egyik legszebb, legbiztonságosabb és legkorszerűbb
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!