
Lejárt diákigazolványok
A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!
A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem
A hamisított és rossz minőségű játékok különösen kockázatosak, mivel gyakran nem esnek át a szükséges biztonsági vizsgálatokon. Ezek az árucikkek apró, könnyen leváló alkatrészeket is
Az ügyfélfogadás a decemberi munkarendváltozás miatt az alábbiak szerint alakul: Kaposvári központi ügyfélszolgálat (7400 Kaposvár, Béke utca 28.) december 6. (péntek) 8:30–11:30 december 7. (szombat) 8:30–11:30 december
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan vizsgálja a használt, nagy értékű luxusautókat beszerző gépjármű-kereskedőket. Az ilyen ellenőrzéseknél arra keresnek választ, hogy szabályosan szerepel-e a bevallásban
Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között hétköznap 60 percenként, hétvégén pedig a szokásos 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat
Idén is teltházas érdeklődés mellett zajlott a Nemzeti Adókonzultáció, ahol a Pénzügyminisztérium, a NAV, valamint a vállalkozókat képviselő szakmai szervezetek és a legjelentősebb tanácsadó társaságok szakemberei, adószakértők,
Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén egyre több ügy intézhető, egyszerűen, webes alapon. 2024. november 7-től tovább bővült ezek köre, hiszen ekkortól kizárólag az ONYA-n érhetők el a
Városnapra, egyben advent első hétvégéjére ünneplőbe öltözik a városközpont, ahol egészen december 24-ig koncertek, városi Mikulás, a helyi iskolák adventi előadásai, gyermekműsorok színesítik a téli délutánokat és
A kezdeményezés célja, hogy a Balaton parti város meghatározó vállalatai, szervezetei, társaságai bemutathassák működésüket és szerepvállalásukat a városi és hivatali életben, közelebb hozzák a fiatalabb generációkat
A revizorok kora reggel, de már munkakezdés után látogattak ki egy almaültetvényre, és kezdték meg az ellenőrzést. Az ültetvényen almát szedők úgy tudták, egyszerűsített foglalkoztatással
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!