Salföldi major

Salföld a Káli-medence Balaton felé nyíló kapujában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében helyezkedik el, jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékekkel. A nemzeti park igazgatóság a falu határában alakította ki a Salföldi Majort 1997-ben, ahol egy működő gazdaság életét és őshonos magyar háziállatfajtákat: rackajuhot, mangalicát, bivalyt, szürkemarhát, baromfit, pásztorkutyákat, mint például pulit, pumit és mudikat valamint lovakat, köztük a nemzeti kincsként számon tartott, kalandos történetű gidrán fajtát mutatja be.

 

Állatsimogatónkban kisállatok várják a lurkókat.

 

A Major folyamatosan megújuló fűszer-és gyógynövénykertje illatos élményeket kínál az ide látogatónak. Több érzékszervünket is bevetve – látás, szaglás, tapintás és ízlelés – ismerkedhetünk meg a gyógynövényekkel, a “csodafüvek” hatásaival és felhasználási módjaival. A mezőgazdasági gépkiállítás hagyományos eszközöket sorakoztat fel. A szekér és kocsi kiállítás is a múltba repít minket. A gyermekeket tájba illeszkedő játszótér várja.

Szemet-gyönyörködtető képsorozattal, az Absztrakt valóság című állandó fotókiállítással közelebb hozzuk a nagyközönség számára a Racka teremben, ami „a szemnek láthatatlan”. A pillangókat mindig is a szépséggel azonosították, de dr. Linden Gledhill biokémikusnak köszönhetően láthatjuk a szárnyak felszínének tökéletességét is. A makro-fotózás iránt elkötelezett kutató és fotós képei feltárják a lepkeszárnyak absztrakt és jól szervezett színmintáit, amelyek egyben azt sugallják, hogy a természet szépségét nem lehet mindig szabad szemmel látni. A lepkeszárnyakról készült makro fotókat a nemzeti park igazgatóság munkatársainak gyönyörű fényképei egészítik ki, egyben néhány érdekességet osztunk meg a lepkékről a kiállítás látogatóival. A kiállítás a látogatóhelyre váltott belépődíj ellenében, nyitva tartási időben tekinthető meg.

500-1000 Ft

Salföld, Salföldi Major, 8265

725x90

Még több szabadidős program:

Az Akarattyai Magaspart, más néven a Kisfaludy sétány a Balaton keleti medencéjének egyik legszebb kilátója.
A vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán, 165 méteres magasságban áll Balatonboglár város legismertebb jelképe, a Gömbkilátó.
Fa és üveg alapanyagok felhasználásából született meg, ékköveként az északi partnak, és az ide látogató kedves vendégeinknek.
A tavasbarlang nem látványos cseppköveiről híres, hanem a rendkívül hangulatos föld alatti csónakázásáról.
A Balaton-felvidék legszebb román stílusú falusi temploma Felsőörsön, Veszprém és Alsóörs között található a falu közepén.
A Balaton-felvidék legismertebb műemléke, a Tihanyi-félsziget egyik magaslatán épült, sokfelől jól látható bencés apátság.
Balaton-felvidék egyedülálló, multifunkciós úti célpontja, kedvelt kirándulóhelye.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park mintamajorja. Egy szelet vidéki élet, természet és nosztalgia.
Már a parkolóból is impozáns látványt nyújt, az előttünk magasodó, szabályos koporsó alakú, kopár tetejű vulkáni tanúhegy.
Egyedülálló természeti látnivaló, az úgynevezett kőtengereket látható.
300x250