
Nem kell már sokat várni az új útra
A Balatonszentgyörgy és Sármellék közötti közel három kilométeres szakasznál már a befejező munkálatokat végzi a kivitelező. Ideális esetben márciusban már átadják az utat a közlekedőknek.
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balatonszentgyörgy és Sármellék közötti közel három kilométeres szakasznál már a befejező munkálatokat végzi a kivitelező. Ideális esetben márciusban már átadják az utat a közlekedőknek.

A rendőrök számára kiemelt jelentőségű feladat a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset- megelőzési tevékenység. A rendőrkapitányság illetékességi területén található oktatási intézményekben évek óta sikeresen

A tömeg miatt rengeteg a szemét, az emberek az erdőbe járnak a dolgukat végezni, szeméremsértő eseményekről érkeztek bejelentések. Vannak, akik a kifolyóba öntik az akváriumuk tartalmát,

Nagy Bálint, a város polgármestere közösségi oldalán számolt be róla, hogy közösségi összefogással érkezett meg a város karácsonyfája. A városvezető azt írta: “A 11 méteres

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében Győr-Moson-Sopron és Vas, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével az összes megyére és a fővárosra is kiadta a figyelmeztetést. Az

A Balatoni Hajózási Zrt. információi szerint november 22-től, hétfőtől lép életbe a téli menetrend. Eszerint november 22. – december 23. Szántódrévből indul: 7.00 és 17.00 között,

A természeti környezetbe illő szakasz korábban járhatatlan volt, így most nagy örömmel vették birtokba a kerékpárosok. Az új úttól a turizmus élénkülését várják a szakemberek.

Ismét várják a jelentkezőket az „Év Balatoni Háza” elnevezésű pályázatra, amelyre a Balatoni Üdülőkörzet területén 2013. január 1-je után épült, felújított vagy átalakított épületekkel –

Borbély Zoltán rendőr alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetője a helyszínen elmondta, hogy a rendőrkapitányság illetékességi területén rendszeresek a vadelütéses balesetek, melyeknél előfordul, hogy az autóban

November 27-én és december 4-én a városi piacon vásárolhatjuk meg az óvónénik, a dadusok és a szülők által készített kézműves ajándékokat. A két nap alatt
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!