
Bravúros diadal!
Nagy csatára volt kilátás a Folyondár utcában, ugyanis a nyáron alaposan megerősödő Szent Benedek Röplabda Akadémia volt a Vasas Óbuda ellenfele. Már az első játszmában
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Nagy csatára volt kilátás a Folyondár utcában, ugyanis a nyáron alaposan megerősödő Szent Benedek Röplabda Akadémia volt a Vasas Óbuda ellenfele. Már az első játszmában

A szervezők közlése szerint Csécsei 17 óra, 54 perc és 46 másodperc alatt teljesítette a 216 kilométeres távot, s ezzel átadta a múltnak Dan Lawson

Az esemény népszerűségét jelzi, hogy a nevezés megkezdését követő 3 percben az összes rajtszám gazdára talált. A résztvevők Balatonfüredről rajtolva kerülik meg a Balatont. A

Míg az első játékrészben inkább a veszprémiek akarata érvényesült, főleg Borbély kapus bravúrjaira alapozva jól tartották magukat, addig a szünet után már egyértelmű volt a

A hazaiak keretéből csak a dán Rasmus Lauge Schmidt hiányzott, a vendégek pedig teljes kerettel érkeztek Veszprémbe. Az első hat percben felváltva estek a gólok,

A viadal honlapja szerint a nevezések alapján legalább 121 csapat lesz a mezőnyben. A – beharangozó kisfilm alapján – világ leghosszabb pontyhorgász versenye október elsején

Az EHF honlapján közzétett erősorrendet a német THW Kiel vezeti, a Veszprém meglepetésre a második, a címvédő Barcelona a harmadik, a lengyel Lomza Vive Kielce

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy triatlonverseny miatt 2021. szeptember 12-én, vasárnap 7 órától várhatóan 18 óráig az alábbi forgalmi korlátozásokra kell számítani

A nagyszerű, szinte már nyárias, napsütéses időben, de össze-vissza hullámzó vízen a férfiaknál kettős francia/új-kaledóniai győzelem született. Titouan Puyo a verseny nagy részében együtt haladt

Az idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a Balaton-felvidék egyik legrangosabb futóversenyét, a 8. Prevital Szőlőskört. Többféle távot hirdettek a szervezők, az 50 kilométertől az
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!