
Ingyenes műjégpálya Almádiban
A képviselő-testület pénteki döntése alapján “Együtt egész télen” címmel december 19-től február 15-ig egy 30×18 méteres műjégpályát állítanak fel a rendezvénytéren a Wesselényi strand bejárata
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A képviselő-testület pénteki döntése alapján “Együtt egész télen” címmel december 19-től február 15-ig egy 30×18 méteres műjégpályát állítanak fel a rendezvénytéren a Wesselényi strand bejárata

Közlésük szerint szilveszterre látszik a bizonytalanság, viszont karácsonyra bátrabban foglaltak az utazni vágyók tavalyhoz képest. Magas lesz az utolsó pillanatban foglalók aránya, amennyiben korlátozások nem

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Balatonfenyves önkormányzata még tavaly üzent hadat az illegális partfeltöltőknek. Az önkormányzat tüzetesen átvizsgálta és felmérte a település nyolc kilométeres partszakaszát és

A terület nyolcezer négyzetméteres, és mintegy 200 millió forintos pályázati pénzből kezdődik meg a felújítása. Ez azt jelenti, rendezik a zöld területet, kialakítanak egy új

A Vince Díj szeptember végén indult szavazásán az érdeklődők szakmai és közéleti nagykövetek által javasolt tételekből választhatták ki kedvenceiket 8 kategória 33 alkategóriájában, három-három tételből.

Szent Benedek RA – UTE 3-0 (19, 9, 13) Balatonfüred, 100 néző. V: Sík, Adler. SZBRA: Bleicher R. 1, Szavovics 12, Koprivica 4, Sztijepics 16,

A magyarországi Nagy Rajt és a viadal első három szakaszának szerdai, budapesti ismertetőjén Paolo Bellino, a olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója elmondta, hogy a

Az őszi kerékpártúra okán arra hívták fel a figyelmet, hogy a Balaton nem csak “strand és lángos”, hanem október végén is tartalmas programokat nyújt a

Az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vasárnap az MTI-hez eljuttatott közös közleményében emlékeztetett: vasárnap véget ér a

Az egyik legkülönlegesebb hely a Szent György-hegy, ahol találunk csodás kis kápolnákat, forrást, jégbarlangot, bazalt orgonákat és páratlan panorámát. A hegy csúcsát bármelyik oldaláról megközelítve
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!