Balatonalmádi díjazott

Kihirdették az Év Homlokzata pályázat nyerteseit, ahol balatonalmádi épületet is díjaztak.

Immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek részvétele mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. A gálán egy Veszprém megyei pályázatot is díjaztak.
A családi ház, társasház, energetikai felújítás, középület valamint műemlék kategóriát felsorakoztató Év Homlokzata pályázat az idei évben jubileumi, tizedik alkalommal mutatott be kiemelkedően színvonalas pályaműveket a verseny lezárását jelentő gálaest keretein belül. A novemberi ünnepélyes díjátadón – amely a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online került megrendezésre – összesen 19 pályázó munkáját ismerték el. Az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a további
különdíjasokat pedig oklevéllel ismerték el.
Energetikai felújítás kategóriában Év Homlokzata 2021 különdíjjal jutalmaztak egy Veszprém megyei pályázatot is. A balatonalmádi Ciszterci Rekreációs és Továbbképzési Központ eredetileg általános iskolaként funkcionált, átalakított formájában újra teret ad a fiatalok számára a testi-lelki feltöltődéshez, kötetlenebb keretek között. Az épület külső megjelenése és a visszafogott homlokzati színek alkalmazása a ciszterci rend letisztultságát adja vissza, azonban az ablak spaletták bújtatott színes megoldása visszafogottan teszi játékossá a homlokzati kialakítást, amihez a kerti
bútorok alakjának tudatos választása is hozzájárul. A homlokzat átalakítása során fontos szerepet játszott az eredeti meglévő kialakításból adódó üvegfelületi kiosztás megtartása, a minél több természetes fény beengedéséhez.
Hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 199 pályázat érkezett, melyek mindegyikében az építészek és kivitelezők az új vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak. Az öt kategória legjobbjait Vadász Bence Ybl és Pro Architectura-díjas építész; Jánosi János Ybl és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; dr. Tari Gábor PhD a Műszaki Egyetem docense és Vidor Győző a Xella közép-európai igazgatója jelölhette ki.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!