Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. december 22., vasárnap
Gizella-kápolna

„Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.

De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.

Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.

Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.

A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát, így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem hajigálja egymás után a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.Amíg a pogányok a király drágaságain marakodtak, és lovának aranypatkóját a sziklából feszegették, Szent István baj nélkül felért a várba.Amikor a pogányok látták, hogy Szent István fent van a várban, nagyon megrémültek, és gyorsan elvonultak a vár alól.Arra a helyre, ahonnan Gizella királyné integetett, Szent István kápolnát építtetett.” (forrás: Magyar mondák az Árpád-ház korából. Szaláziánum Érsekségi Turisztikai Központ)

8200 Veszprém, Vár utca 16.

Ugrás a weboldalra!

725x90

Még több szabadidős program:

Az Akarattyai Magaspart, más néven a Kisfaludy sétány a Balaton keleti medencéjének egyik legszebb kilátója.
A vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán, 165 méteres magasságban áll Balatonboglár város legismertebb jelképe, a Gömbkilátó.
Fa és üveg alapanyagok felhasználásából született meg, ékköveként az északi partnak, és az ide látogató kedves vendégeinknek.
A tavasbarlang nem látványos cseppköveiről híres, hanem a rendkívül hangulatos föld alatti csónakázásáról.
A Balaton-felvidék legszebb román stílusú falusi temploma Felsőörsön, Veszprém és Alsóörs között található a falu közepén.
A Balaton-felvidék legismertebb műemléke, a Tihanyi-félsziget egyik magaslatán épült, sokfelől jól látható bencés apátság.
Balaton-felvidék egyedülálló, multifunkciós úti célpontja, kedvelt kirándulóhelye.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park mintamajorja. Egy szelet vidéki élet, természet és nosztalgia.
Már a parkolóból is impozáns látványt nyújt, az előttünk magasodó, szabályos koporsó alakú, kopár tetejű vulkáni tanúhegy.
Egyedülálló természeti látnivaló, az úgynevezett kőtengereket látható.
300x250