„Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.
De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.
Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.
Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.
A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát, így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem hajigálja egymás után a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.Amíg a pogányok a király drágaságain marakodtak, és lovának aranypatkóját a sziklából feszegették, Szent István baj nélkül felért a várba.Amikor a pogányok látták, hogy Szent István fent van a várban, nagyon megrémültek, és gyorsan elvonultak a vár alól.Arra a helyre, ahonnan Gizella királyné integetett, Szent István kápolnát építtetett.” (forrás: Magyar mondák az Árpád-ház korából. Szaláziánum Érsekségi Turisztikai Központ)
