Versmondással emlékeznek

A közlemény szerint a hétvégén 28. alkalommal lépnek színpadra a Kárpát-medencéből érkező középiskolás és felnőtt versmondók  Balatonszemsen, a  Latinovits Művelődési Házban, hogy verseléssel emlékezzenek az 1976. június 4-én elhunyt színészlegendára. Ezt követően a verseny résztvevői a balatonszemesi sírkertben megkoszorúzzák Latinovits Zoltán, valamint a Latinovits Művelődési Ház egykori igazgatója, Csonka Márta sírját, majd Lutter Imre előadóművész vezetésével […]

Másodszor is Zam Jam

Azt írták: a vízparti Mol színpadon Németh Jucival, Kiss Tiborral és Keleti Andrással lép fel a Budapest Bar, Presser Gáborral, valamint Karácsony Jánossal a Csík Zenekar. Ugyanitt ad koncertet Bródy János, Szikora Róbert és az R-Go, Fenyő Miklós, Demjén Ferenc, továbbá az Earth Wind & Fire Experience is. A Balaton-parti buli az “élő legendák” produkciói […]

Kulturális és gasztronómiai programok a paloznaki Borteraszon

Idén nyáron debütál a Homola Pincészet és a Képező közös művészeti projektje, a Paloznaki Fűszerkert. A júliustól szeptemberig megvalósuló eseménysorozat könnyed kikapcsolódást ígér a képzőművészet, a zene és a gasztronómia rajongóinak – közölték a szervezők az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a Homola Borterasz mellett a paloznaki Szent István vértanú-templomdomb aljában fekvő Szent József Ház teraszán is […]

A Balaton csodái egy utazó szemével

A kiállításon Szabó Petronella munkái láthatók, aki világutazóként és a petrazworld.com blog szerzőjeként több éve kapja lencsevégre utazásai során a Balatont és környékét. A tó türkizkék vizétől a zöld dombokon át a kiállított fényképek bemutatják ennek a gyönyörű tájnak a természeti szépségét. A 2023. július 1-31. között kiállított, Samsung Galaxy S szériás mobiltelefonnal készült fényképek központi eleme […]

Nemzetközi forgatag a Balaton partján

Az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál néven megrendezett esemény ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik, s az Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján. A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között. Az árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a […]