Soha ennyi csobbanó

A strandolók kedvét kereste idén a napsütés is, a fürdést megelőző vízibicikli versenyt Balassa Balász, Szigliget polgármestere és Kondor Géza, Révfülöp polgármestere kettőse nyerte, az extrém fürdőruha versenyt pedig az idei év első horgásznője és a vodkájára rákapó krokodil duója nyerte. Második a helyi utcalány, harmadik pedig Szuperkitty lett, Szupermen és Hello Kitty után szabadon. […]

Telet nyitnak

Megoszlanak a vélemények arról, hogy az őszi, téli szezonban egyre szaporodó események mennyivel több vendéget vonzanak-e a Balaton észak-nyugati partszakaszára, de a vendégfogadással foglalkozók szerint elindult valami. Az önkormányzatok és a vállalkozók, a vendégfogadásból élők és a borászok rendületlenül küzdenek, hoyg négy évszakossá tegyék a tavat. Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke úgy […]

Újra újévi csobbanás

Vacogtató programmal várnak minden bátor jelentkezőt 2019. január elsején Szigligeten. Az év első napján ezúttal is várják a strandon a fürdeni vágyókat, a csobbanásra 11 órától lehet jelentkezni az orvosi vizsgálatnál. Délben vízibicikli-verseny lesz a strand előtti vízfelületen, 13 órakor Dér Heni koncertezik. Az extrém jelmezek, fürdőruhák versenye után 14 órakor rajtol a csobbanás, amelyet […]

Süllőfesztivál Szigligeten

Ezen szavakkal nyitotta meg a XIII. Süllőfesztivált Fenyvesi Zoltán. Az országgyűlési képviselő arról beszélt, milyen fontos négy évszakossá tenni a Balatont. – Kellenek ehhez az ilyen és hasonló programok, amelyek idecsalogatják elsősorban a belföldi turistákat. Örülök, hogy a Süllőfesztivál mára kinőtte magát, kiváló hagyománnyá érett, mindenhol ismert. A legnépszerűbb nyugat-balatoni esemény a szeptemberi badacsonyi szüret […]

Elektromos autó vezeti fel a mezőnyt

Harmadszor rendezik meg szeptember 15-én a Mapei szigligeti félmaratont, amelynek ettől az évtől kiemelt támogatója a Szabó Tünde által vezetett sportért felelős államtitkárság. Keczán Pál főszervező a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szigligeti esemény mostanra a balatoni régió egyik legnagyobb félmaratoni távú versenyévé nőtte ki magát, felnőve “nagytestvéréhez”, a Knauf tihanyi félmaratonhoz. “A legnagyobb elismerés számunkra […]

Lélegzetelállító videó a “Balaton váráról” és a tanúhegyekről

Szigliget, ahogy sosem láttad korábban. Varga Norbert videójának különlegessége, hogy nem egy, hanem két különböző drónnal vette fel a Szigligeti várat és a környező tájat, az eredmény pedig egy egyedi, korábban soha nem látott nézőpontokból összerakott dinamikus és lehengerlő videó. Norbert a videó leírásában a vár történetét is feleleveníti: azt, hogy a tatárjárást követően IV. […]

Idén is sokan csobbantak a Balatonban az újév első napján

Szigligeten idén is különlegesre sikerült az év első napja. A tóparti településen már tradíciónak számít, hogy az év első napján a bátor jelentkezők – tél ide vagy oda – a habokba vetik magukat. A résztvevők a vakmerő kaland előtt orvosi vizsgálaton vettek részt. A szigligeti újévi programot emellett extrémfürdőruha- és vízibicikli-verseny is színesítette.   A […]

A Balaton első téli strandja

A szigligeti strand üzemeltetői gondoltak egy merészet és elhatározták, hogy lehetővé teszik az egész éves strandolást a Balatonon. A balatoni fürdőzést eddig egyértelműen nyári programnak ismertük, ám a szigligeti strand most ezen az elképzelésen kívánt változtatni azzal, hogy megvalósította az egész éves strandüzemelést. Akár a tél kellős közepén is lehetőségünk van rá, hogy szaunázás után […]