Appokkal a turizmus fejlesztéséért

Zalai és muravidéki pincészetek kínálatát, a térség kapcsolódó attrakcióit, de akár állatbarát helyek és szállások keresését is segíti a Zalában kifejlesztett Pincenavigátor elnevezésű új alkalmazás. Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a pénteken egy garabonci pincészetben tartott bemutatón elmondta: az egyedi fejlesztésű, geolokáción alapuló webalkalmazás segítségével a látogató akár önállóan is bejárhatja az […]

A minőségi borokat keresik

Több mint tíz százalékkal több bort adtak el tavaly a Varga Pincészetnél, mint egy évvel korábban. Ezen belül a prémium kategóriás borokból származó bevétel növekedés elérte az ötven százalékot, ezekből mintegy 800 ezer palackot értékesítettek – tájékoztatta pénteken az MTI-t a pincészet tulajdonosa. Varga Péter elmondta, hogy az elmúlt évben a 2018. évi 12,2 millió […]

Bemutatták a BalatonBor 2018-at

A másik két magyarországi borvidéki márkával, a Villányi REDy-vel és a pannonhalmi PH-Értékkel közösen mutatták be a BalatonBor 2018-as évjáratát kedden Budapesten. Immár a negyedik évjárata debütál a Balaton Borrégió termelőinek összefogásával létrejött BalatonBornak – emlékeztetett a keddi évjáratbemutatón a Balatoni Kör BalatonBor szekciójának elnöke. Dobosi Győző az MTI-nek elmondta: 19 észak- és dél-balatoni pincészet […]

Budapesten mutatkozik be a Badacsonyi Borvidék

Az immár hagyományosnak számító, borvidéki sétálókóstolót immár kilencedik alkalommal hirdetik meg a fővárosban – idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben. Mint hangsúlyozták, a Balaton-felvidék egyik legkedveltebb borvidékén a talaj és a napfény, a Balaton víztükre és a mediterrán jellegű éghajlat, az ott élő emberek szőlő iránti szeretete és szakértelme harmonikus, tüzes, jellegzetes karakterű […]

Szigorú előírásokkal védik a csopaki bor minőségét

A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és a hagyományos olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magas fokú védelme – nyilatkozta a veol.hu-nak Kovács Tamás, a Csopaki Kódex titkára. A védjegyes boroknak az ország legszigorúbb minőség- és eredetvédelmi szabályainak kell megfelelniük. Összesen nyolc tétel kaphatta meg tavaly a […]

A balatoni bor friss, könnyed és gyümölcsös

A magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék, és a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal – mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Kaposváron szerdán. Viski József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Somogy Megyei Önkormányzat által szervezett szőlő- és bortermelők […]

Könyv a kiváló borokról

A 2018-as Fehér Borkiválóságok Könyvében a Balaton és a Tokaji Borrégió, a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvében a Pannon Borrégió termelői szerepeltek a legsikeresebben – derült ki az idei kötetek csütörtöki budapesti bemutatóján. Hat éve indult a Nemzeti Borkiválóság Program, amely mára valódi mozgalommá vált – idézte fel a könyvbemutatón Kiss Eliza, a program vezetője. […]

Budapesti fesztivál, balatoni borok

„A borfesztivál kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassuk a hazánkba látogatóknak, hogy a villányi, etyeki vagy badacsonyi bortermelő területek is fel tudják venni a versenyt a külföldi bortermelő területekkel” – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a fesztivált beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Guller Zoltán kiemelte: a borturizmus fellendítését a magyar kormány több eszközzel is segíti. Részt […]

Megkezdődött a csabagyöngye szüretelése a Balaton közelében

A megszokottnál mintegy tíz nappal korábban megkezdődött a szüret Magyarországon és egész Európában is – közölte a Varga Pincészet Kft. az MTI-vel kedden. A szüret minden évben a Balatonboglári borvidéken kezdődik el a csabagyöngyével, amiből Európa első újbora készül, és amely már augusztus második felében a polcokra kerülhet. Varga Máté, a pincészet ügyvezetője a közleményben […]