Pozitív teszteredmény miatt elmarad a Balatonfüred keddi mérkőzése

A BKSE közösségi oldalának vasárnap esti híradása szerint az utazást megelőző, kötelező koronavírus-teszt „egy érintettnél” pozitív eredményt hozott. Így az előírásoknak megfelelően valamennyi füredi játékosnak, és a szakmai stáb tagjainak karanténba kell vonulnia, és csak újabb negatív tesztek után folytathatják a munkát. Az egyesület a magyar szövetséggel együtt felvette a kapcsolatot az európai szövetséggel és […]

Bizonytalanságban kezdődik a kézilabda szezon

A magyar szövetség (MKSZ) március 13-án felfüggesztette az előző szezon küzdelmeit, majd április 9-én helyezések megállapítása nélkül befejezettnek nyilvánította a bajnokságokat. A férfi élvonalban sem hirdettek bajnokot, illetve kiesőket, ám a Váci KSE és a Mezőkövesdi KC anyagi okok miatt nem vállalta az indulást, így a másodosztály nyugati csoportjából a Veszprém-Felsőörs, keletről pedig a Ceglédi […]

Kézisek vásároltak időseknek

Mint azt a füredi klub sajtósától megtudtuk, a játékosok előbb az önkormányzat által szervezett maszkosztásban segédkeztek. A védekezéshez nélkülözhetetlen szájmaszkokat idős füredi lakosoknak szállították ki. A válogatott balszélső, Bóka Bendegúz, a csapatkapitány Kemény László, valamint az irányító Németh Balázs a három játékos ezen kívül több 65 év feletti helyi városlakónak vásároltak be és szállították el […]

Kézis lokálderbi szerdán este

Ugyan az erőviszonyok egyértelműek, vagyis óriási meglepetés lenne, ha pontot vesztene a címvédő Veszprém, ám ettől függetlenül a helyi sportbarátok mindig kiemelt figyelemmel követik a két szomszédvár, a Balatonfüredi KSE és a Telekom ütközetét. A BKSE jelenleg ötödik a férfi kézilabda NB I tabelláján, tíz alkalommal nyert, egyszer ikszelt és hatszor kapott ki. Az állás […]

Négy között a Balatonfüredi KSE

BKSE–Mezőkövesd 38-24 (19-12) Balatonfüred, 500 néző. V.: Paska, Vastag. Balatonfüredi KSE: Fazekas – Rodriguez 2, Máthé 4 (1), Szöllősi B. 4 (1), Topic 6, Zdolik 4, Bóka 2. Csere: Bősz, Andó (kapusok), Szűcs 5, Vajda H., Varga M. 5, Déber 1, Németh B. 1, Jimenez 4 (1), Sinkel. Edző: Csoknyai István. Mezőkövesdi KC.: Pásztor – […]

Megállapodott a Veszprém a füredi beállóval

Rogerio Moraes Ferreira személyében brazil beállóval erősítette meg keretét a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata. A bakonyi klub honlapjának pénteki bejelentése szerint a korábban a macedón HC Vardarban játszó, 25 éves játékos kettő plusz egy évre írt alá a magyar együtteshez. A Vardar előtt Németországban légióskodó Ferreira szerződése július 1-jén lép érvénybe. A Telekom Veszprém pénteken […]