Kétnapos lesz a Balaton-átevezés

„Egy éve azt jósoltam, hogy sikeres rendezvényt tartunk majd Zamárdiban. A jóslatom bejött, sőt, részvételi csúcsot döntöttünk, mivel 4200-an tették meg a nyolc kilométeres távot. Kedvelt esemény lett a Balaton-átevezés, amit az is bizonyít, hogy idén már két napra várjuk a vendégeket” – mondta a július 30-i esemény keddi sajtótájékoztatóján Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. Berényi […]

Ilyen volt a X. Balaton-átevezés

A Fonyód-Badacsony-Fonyód táv kilenc kilométert tesz ki. Eddig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezte meg itt a Balaton-átevezést, azonban arra hivatkozva, hogy a résztvevők létszáma kinőtte a helyszínt, más helyet keresett a lebonyolításra. (A szövetség átevezését júliusban le is bonyolították.) A fonyódiak azonban nem engedték el a kezét a népszerű eseményt és saját rendezésben, szűkebb létszámmal […]

Jubiláló Balaton átevezés

Sajtótájékoztatót tartott Fonyód polgármestere Hidvégi József, aki elmondta, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezte meg eddig a Fonyód és a Badacsony közti átevezést, azonban olyan sokan vettek részt az eseményen, hogy kinőtte a fonyódi starthelyszínt, és a szervezet úgy döntött, máshová viszi a programot. A polgármester szerint azonban ragaszkodni kell a hagyományokhoz, ezért az idén is […]

Rekordszámú nevezés

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők, akik 8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni. „Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig szeretnénk sporthétvégévé bővíteni a most […]