Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Rekordszámú nevezés

Rekordszámú, több mint 3000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő szombati Red Bull Balaton-átevezésre, melyet ezúttal Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendeznek meg.

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők, akik 8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni.
“Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig szeretnénk sporthétvégévé bővíteni a most még egynapos eseményt” – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a rendezvényt óriási érdeklődés övezi, és a korábbi helyszínt, Fonyódot kinőtték, emiatt kellett elköltöztetni az átevezést. Kiemelte, hogy már most 3600-an neveztek, de vasárnapig az esemény honlapján még bárki jelezheti részvételi szándékát.


Schmidt megjegyezte, hogy tavaly sokan tették meg a távot SUP-on, idén is ez várható, az állódeszkások számára pedig az esemény jó bemelegítés lesz a szeptemberi, balatonfüredi SUP-vb előtt.
“Nagy szintet lép az esemény idén, sok újdonsággal rukkolunk elő. Csatlakozott hozzánk egy új főszponzor is, de ezúttal sem az időeredmény a fontos” – mondta a sportvezető, aki hozzátette, az is újdonság, hogy minden befutó érmet kap, így kézzel fogható emléke lesz az eseményről.
Schmidt Gábor megemlítette, hogy tartaléknapja is van a rendezvénynek, de bíznak benne, hogy jövő szombaton kegyes lesz hozzájuk az időjárás és evezőt ragadhatnak a sportág szerelmesei, köztük sztárvendégek, valamint a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok, mint például Dombi Rudolf, Szabó Gabriella, de rajthoz áll maga az elnök is.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!