Véget ért a világbajnokság

Remek hangulatban telt tehát az alsóörsi 420-as világbajnokság zárónapja, annak ellenére is, hogy a 244 tagú mezőny először reggel hétkor szállt vízre, ám akkor nem tudtak futamot rendezni, mert elállt a szél. Dél körül újra kifutottak, és akkor már sikerrel jártak: a Férfi/Vegyes kategóriában három, a női és az U17-es kategóriában 2-2 futamot tartottak meg. […]
Vasárnapig tart a világbajnokság Alsóörsön

Mintegy 30 országból 244 páros érkezett az alsóörsi 420-as vébére. – A 420-as osztály a világ vezető ifjúsági hajóosztálya, az egyik legsikeresebb utánpótlás-nevelő osztály, s az utóbbi időben még nagyobb jelentősége van, hiszen a trendek azt mutatják, az olimpián a kétszemélyes osztályok felé mozdultak el. Ezért is hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy megszereztük a rendezési jogot […]
Kultikus helyet idéznek fel

Harminc évvel ezelőtt, 1992-ben nyitotta meg kapuit az alsóörsi Dexion Club. A kultikus szórakozóhely első rezidensével idézik fel a régmúlt balatoni élményeit, augusztus 5-én, szombaton. Egy szórakozóhely, ami hosszú-hosszú évekig volt otthona a legnagyobb balatoni buliknak… Egy név, ami többet mond bárminél egy teljes generációnak… Idén augusztusban egy éjszakára most visszatér a Dexion Club legendás […]
Világbajnokság Alsóörsön

Sikeresen pályázott a település, a Balatoni Yacht Club és a Magyar 420 Szövetség, elnyerte a világbajnokság rendezését. Mint azt megtudtuk, több mint 200 hajóra, így pedig mintegy 400 versenyzőre számítanak majd a viadalon, amit augusztus 5. és 13. között bonyolítanak le. A 420 hajóosztály és a 470 olimpiai hajóosztály ifjúsági osztálya, hazánkban és világszerte is […]
Újra Tábor fesztivál

A rockzene és a motorok szerelmesei nemcsak koncerteken kapcsolódhatnak ki, hanem egész nap sportversenyek, csapatviadalok és egyéb programok gondoskodnak a felhőtlen kikapcsolódásról. Két színpadon tartanak koncerteket. A program. Augusztus 26. Hammer World színpad: 18.15. Sing, sing, 20.00. Beatrice, 22.30. Alvin és a Mókusok MKH Rockkártya színpad: 17.00. Don Gatto, 19.00. Prosectura, 21.15. Auróra, 24.00. Junkies, […]
Vadbefogóval védekeznek Alsóörsön

Ferenczy Gábor alpolgármester a veol.hu-nak beszélt arról, hogy az állatok bejárnak a kertekbe, feltúrják a földet és károkat okoznak. A fővadásszal egyeztetve vadbefogókat helyzetek ki arra a területre, ahol a leggyakrabban járnak a vaddisznók. A szerkezet egyébként mobil, tehát áthelyezhető.
Vadbefogóval védekeznek

Nagyon sok lakossági panasz érkezett a polgármesteri hivatalba, hogy a vadállatok mindenen átgázolva, bemennek a kertjükbe, feltúrják a földeket, komoly károkat okozva a tulajdonosoknak. Azt írják, Surányi Péter tájegységi fővadásszal egyeztetett az önkormányzat. Elsőként vadhajtást javasolt a szakember, amit kétszer meg is tartottak az elmúlt időszakban. Bár mindezek sikeresek voltak, de ezen túlmenően a vadászok […]
Viharos szélben mentettek a Balatonnál

A mentésről készült videót itt tekinthetik meg
Döbbenetes pusztítás Alsóörsön

Hebling Zsolt polgármester a veol.hu megkeresésére elmondta, hogy a település keleti részén, az erdő alatti részen a Kakukk és Sas utcákban ismeretlenek több fát – magánterületen és közterületen egyaránt – megjelöltek és belefűrészeltek a törzsükbe, ami balesetveszélyes helyzetet teremtett és barbár cselekedetnek minősül. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, rongálás vétség miatt indult eljárás ismeretlen tettes […]
Virtuális utazás az egykori Veszprém-Alsóörs vasútvonalon

Megszűnése előtt a mai 11-es számú Győr–Veszprém-vasútvonal részeként üzemelt, közvetlen vonatok is indultak Győrből a Balaton partjára. Megszüntetését gazdaságtalanságra hivatkozva az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció rendelte el: 1969-ben megszüntették a Meggyespuszta-Alsóörs szakaszt, majd 1972-ben a megmaradt Veszprém-Meggyespuszta szakaszt is. A pályát 1974-ben végleg felbontották, ma csak pár száz méter emlékeztet a veszprémi vasútállomásnál, a Veszprém belvárosa […]
