
Hosszabbított a kapus
Arián 2015 nyarán igazolt a füredi utánpótlásba. Rohamléptekkel járta végig a szamárlétrát. Már ifistaként első számú kapusa lett a Balatonfüred felnőtt NB I/B-ben játszó junior
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Arián 2015 nyarán igazolt a füredi utánpótlásba. Rohamléptekkel járta végig a szamárlétrát. Már ifistaként első számú kapusa lett a Balatonfüred felnőtt NB I/B-ben játszó junior

A rendezvényt beharangozó veszprémi sajtótájékoztatón Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatói főtanácsadója elmondta: a kéthetente vasárnap délelőttönként nyitva tartó piaccal szeretnék feléleszteni a régi

Hétfőn a ködfoltok megszűnése után országszerte derült, napos, száraz idő várható. Sopron környékén megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban általában mínusz 5 és plusz 1

Közleményükben azt írták, idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegyet vesz. A vasúttársaság a legnépszerűbb úti célok, vagyis a

A tokiói olimpia nyílvízi versenyében ezüstérmes klasszis – aki pénteken 10 kilométeren, szombaton pedig 1500 méteren bizonyult a legjobbnak – vasárnap magabiztosan diadalmaskodott 5 kilométeren

Az MTÜ 2017-ben indította el a Kisfaludy Strandfejlesztési Programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon. A több lépésben megvalósuló fejlesztések eredményeként

A szegedi viadalon – az esemény honlapja szerint – a férfiaknál a táv nyíltvízi olimpiai ezüstérmese, Rasovszky Kristóf diadalmaskodott. A veszprémiek versenyzője közel másfél perccel

Az egyetem Science Park programjának első vidéki létesítménye a Széchenyi 2020 program keretében épült föl 1,974 milliárd forint uniós támogatásból. A centrum tíz oktató- és

Közleményükben azt írták: a Kisfaludy 2030 turisztikai attrakciófejlesztési pályázat forrásából megvalósuló fejlesztés részeként interaktív család-, és kerttörténeti kiállítás, kertmozi – chill terasz és szabadtéri színház

A tóparti település hivatalos közösségi oldalán számoltak be róla, hogy az északi part egyik legnépszerűbb strandján már készülnek a télre. Ez azt jelenti, hogy a
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!