
Gyereknap lóháton
Gyulakesziben, Gyula vezér lovasbirodalmában középkori lovas gyermeknap várta az ünnepelteket. A legtöbben a lovaglást próbálták ki, mások középkori vitézi próbákon mérettek meg, vagy egyszerűen csak
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Gyulakesziben, Gyula vezér lovasbirodalmában középkori lovas gyermeknap várta az ünnepelteket. A legtöbben a lovaglást próbálták ki, mások középkori vitézi próbákon mérettek meg, vagy egyszerűen csak

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást idén nyáron, egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint a Szallas.hu adatai szerint. Az MTI-nek küldött csütörtöki tájékoztatás szerint a

A jó sorsom két ilyen nagytarcsai hölggyel hozott össze, akiktől sokat tanulhattam hagyományokról, szokásokról, és nem utolsó sorban megtanítottak egy tradicionális sütemény elkészítésére is. A diós

A verseny döntőjén mintegy félszáz diák vetette össze képregény tervező, kivitelező képességét. A verseny a kommunikációs területen tehetséges tanulók gondolatközlő képességeinek megismerését, a tehetséges fiatalok

Májustól októberig 10 alkalommal várják majd az érdeklődő zenekedvelőket a balatonalmádi Wesselényi strandon. Első alkalommal, május 25-én, szombaton SUB BASS MONSTER lép fel 18 órától.

IDŐUTAZÁS Vasárnap időutazásra invitálják a lurkókat gyereknap alkalmából Balatonfüreden. Infók, részletek itt SPORT Rengeteg sportolási lehetőséget kínál vasárnap a Decathlon Veszprém. Infók itt Programok a

Élménypedagógiai foglalkozások, nem mindennapi ötletek a mindennapok fenntarthatóbb életviteléhez. Tudod mit jelent a művészi újrahasználat? Tudod milyen játékokkal játszottak régen? Kipróbálnád magadat, hogy milyen a tájékozódási

Márta István rendező, az egylet elnöke elmondta, hogy a táborba június 23-ától 30-ig várják a gyerekeket, a fesztivál június 28-tól 30-ig tart. – Kilenc és

A rendkívül hosszú, egész június-júliusban tartó levendulaszüreten a látogatóknak lehetőségük van saját kézzel aratni francia és angol levendulát. A szüretet kiegészítő programokkal igyekeznek még vonzóbbá

Újabb légi biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál május 23-24-én – rossz idő esetén 27-én – kétezer hektárnyi területen a Balatoni Szövetség (BSZ) szervezésében és forrásából
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!