Újabb biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál

Újabb légi biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál május 23-24-én – rossz idő esetén 27-én – kétezer hektárnyi területen a Balatoni Szövetség (BSZ) szervezésében és forrásából – közölte Balassa Balázs, az üdülőrégió szúnyogirtását koordináló szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.

Az országos szintű szúnyogirtási programért felelős katasztrófavédelmi főigazgatóság (OKF) már április végén megkezdte a beavatkozást a Balaton térségében egy légi biológiai gyérítéssel. A csípőszúnyogok gyérítésében három éve megváltozott gyakorlat szerint közvetlen költségvetési támogatás helyett az OKF végezteti el a beavatkozást a balatoni szezonban, míg a turisztikai elő- és utószezonban továbbra is a helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ látja el a feladatot.

Balassa Balázs elmondta, az elmúlt csapadékos időszak miatt a tó környezetében található csípőszúnyog tenyészhelyeket elborította a víz, ezért szakértők szerint az embert támadó csípőszúnyog fajok lárváinak jelentős elszaporodása várható. Emiatt döntöttek úgy, hogy még a héten soron kívüli biológiai irtást végeznek az üdülőrégióban. Ez a beavatkozás is repülőgépről történik, mint a kémiai védekezés, viszont nem érint lakott területeket – tette hozzá.

Tájékoztatott arról is, hogy egy-egy önkormányzat ezen felül is elrendelhet védekezést, hiszen vannak olyan adottságú települések, ahol a kémiai légi gyérítés nem túl hatékony, ott több földi beavatkozásra van szükség.

A szövetség elnöke korábban közölte az MTI-vel, hogy idén az elmúlt évekhez képest 80 százalékkal több pénzt kell összeadnia az érintett 47 balatoni önkormányzatnak szúnyoggyérítésre, hogy meglegyen az az 55-60 millió forintnyi forrás, ami elegendő évi négy beavatkozásra. Múlt év tavaszán a balatoni önkormányzatok pénzéből egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, ami kevésnek bizonyult.

Tavaly a csapadékosabb időjárás miatt a tervezettnél jóval nagyobb mértékben kellett védekezni, és idén is hasonló helyzetre lehet számítani – mondta a BSZ elnöke.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!