
Idén először lesz Design Hét Veszprémben
A Design Hét Veszprém Veszprém város, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Paradigma Ariadné Stúdió szervezésében, a Veszprémi Építész Műhely, a Művészetek Háza és az
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Design Hét Veszprém Veszprém város, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Paradigma Ariadné Stúdió szervezésében, a Veszprémi Építész Műhely, a Művészetek Háza és az

Szántai Attiláné az intézmény vezetője köszöntőjében elmondta, hogy amikor meglátta Szakonyi Sándor faszobrait, rögtön tudta, hogy azokat be kell mutatni a településen is. A kiállítást

Reggelente, abban a félálomszerű, ködös, álomittas, ébredés utáni mosolygós állapotban mindig eldöntöm, hogy aznap jó napom lesz. Két lusta nyújtózás közt kicsit behúnyom a szemem

Az őszi #Balaton végtelen nyugalma a #Balatonalmádi Budatava Strandon. Még kitart ez a kellemes idő egy darabig,… Közzétette: Bor. Bicikli. Balatonalmádi – 2018. október 5., péntek

A legértékesebb szakasz a Balatonalmádi feletti Remete-völgy, illetve az Öreghegyi vasúti híd a gőzmozdonnyal. Lankás terepen, rétek, mezők, tehenek, lovak és juhok övezte gyönyörű környezetben

Októbertől indul a Gasztrohegy program a Badacsonyban, ahol a borvidéken a programok mellett gasztronómiai élménnyel is készülnek az érdeklődőknek. Olyan ételkülönlegességekkel várják a bortúrázókat, melyek

A kör művészeti vezetője, Tihanyiné Bálint Zsuzsa köszöntötte a vendégeket. Mint elmondta, a három alkotó mindegyike első ízben mutatkozik be ilyen módon a közönség előtt.

A közel 400 méteres hegyre 1962-ben építettek meg a Kossuth-kilátót, ahonnan varázslatos panoráma nyílik a Balatonra. Forrás: © HAJOZAS.HU

A BHSZ 35, javarészt Balaton-parti, illetve Balaton-felvidéki horgászegyesületet fog össze, tagjainak száma közelíti a 17 ezret, ám a gyermek és külföldi horgászokkal együtt 22 ezer

Figyelte a hulló leveleket, nézte a hullámzó, zöld vizet, látta a távolban a tajtékokat. Izgatott volt. Feszült. A tenyere izzadt. Az ajka felett is megjelentek
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!