
Vízitúra megállóhely létesült
A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul tűző uniós projekt keretében összesen hét vízitúra megállóhely újul meg Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban, 595
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul tűző uniós projekt keretében összesen hét vízitúra megállóhely újul meg Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban, 595

Az úszók idén is előzetes orvosi vizsgálatot követően csobbanhatnak, a túlsó partról nevezőket átszállítják és a megúszókat idén már nem kompok, hanem napszúrás elkerülése miatt

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak. A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24,

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett útvonal alapján az első szakasz 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely

A svájci tókerülő versenyen a 464 rajtoló hajó között három magyar is versenybe szállt: a Raffica Libera Király Zsolt, a Nelson Flottalízing Flaar 26 RR

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke az esemény pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a tavalyi 50. Kékszalagra rekordnak számító 681 hajó adta le

Szántó Dávid elmondta, harminc országból érkeznek versenyzők Magyarországra, ami rekordot jelent. A világkupa negyedik, balatonfüredi állomásán 52 férfi és 44 női versenyző indul majd, kétszer
Hat évvel ezelőtti megalapítása óta a legutóbbi volt a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) legeredményesebb éve, ennek alkalmából szerdán bemutatták a sajtónak, milyen körülmények között

“Évről évre követem az eseményt, bár még nem teljesítettem az 5,2 kilométeres távot” – árulta el Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján.

A Szentkirályon és Kékkúton is palackozó üzemmel rendelkező Szentkirályi Magyarország Theodora Alapítványa 2010-ben hívta életre a Káli-medence Kerékpártúrát, amelyet tizedik alkalommal rendeztek meg június 8-án.
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!