Megrendezik a Balaton-átúszást

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos levegő hőmérséklettel.
Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.


Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 km-t úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett km-t illetően átlépnék az egymilliós határt. Tavaly háromszori halasztás után tudták megrendezni az eseményt, amelyen 7107 úszó vett részt.
A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.
A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!