Csaknem tízezren úsztak

Az úszók idén is előzetes orvosi vizsgálatot követően csobbanhatnak, a túlsó partról nevezőket átszállítják és a megúszókat idén már nem kompok, hanem napszúrás elkerülése miatt fedett katamaránok szállítják vissza Révfülöpre.

Elsőként az úszóválogatott tagjai csobbantak a vízbe, köztük Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel és Papp Márk, akik fej-fej mellett haladva egy óra és egy perc alatt teljesítették a távot, néhány század másodpercnyi eltéréssel.

A leggyorsabb női úszó Betlehem Dóra volt, aki egy óra 14 perces eredménnyel ért célba.

A legidősebb úszók 80 év felettiek voltak, és sok sportbarát gyermek is rajthoz áll szülője kíséretében.

A reggeli órákban indult Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Kovács Kokó István, az átúszás nagykövete, világ- és olimpiai bajnok ökölvívó, aki idén már negyedik alkalommal teljesített a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot, és mint mondta, szívesen állt egy olyan kihívás mellé, melynek egyik elsődleges célja az egészséges életmód előmozdítása. Koko két óra három perc alatt teljesítette a távot.

Az első úszók között voltak az ÚszóErőd, a Magyar Honvédség közel 300 fős alakulatának tagjai, akik immár 18. alkalommal úszták át a tavat köztük aktív, tartalékos és nyugdíjas katonákkal. Vízbe csobbant Kálovics Anikó hosszútávfutó is, Tótka Sándor világ- és Európa-bajnok kajakozó és Gergely István olimpiai bajnok válogatott vízilabdázó. Gurbán Béla senior úszó minden eddigi átúszáson vízbe szállt, és ma ugyancsak legyűrte a távot.

Az utolsó úszó fél ötre ért partot Balatonbogláron, összesen 9725-en csobbantak idén. Közülük néhányan adták fel az erős napsütés, mások kimerülés miatt, de nagyobb egészségügyi gondja nem volt senkinek – tudtuk meg Máth Istvántól.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!