
Most is nyerni akar
Az 54 éves sportember a keddi sajtótájékoztatón elmondta, két 19 éves fiatalt épített a csapatába, Zentai Benedeket és az általa a legtehetségesebb magyar vitorlázónak tartott
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Az 54 éves sportember a keddi sajtótájékoztatón elmondta, két 19 éves fiatalt épített a csapatába, Zentai Benedeket és az általa a legtehetségesebb magyar vitorlázónak tartott

Körülbelül 50 versenyző esett el, 19 sérültet szállítottak kórházba, köztük 12 súlyos és 7 sérültet. Előbbieknél végtagtörést és fejsérülést okozott az esés. A versenyen amatőr

A szervezők azonban úgy gondolták, a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag az összes uszoda zárva volt, így nem volt lehetőség a felkészülésre, s aki nem érzi magát

Az első rendezvényeket július 11-én tartják, a hagyományos nyárzáró sporttalálkozó pedig augusztus 29-én lesz Vonyarcvashegyen. „A járvány mérséklődése lehetőséget adott arra, hogy a megtarthassuk a

Újabb nagyszabású vitorlás versenyt rendeztek a Balatonon. A Fehér Szalag, a 23. Izsák Szabolcs Emlékverseny, a Classic Round olyan hagyományos nagyhajós viadal, ahol a többtestű

Megvan az esemény új időpontja. A szervezők remélik, hogy augusztus elsején jó idő lesz és megrendezhetik az úszást. Ennek érdekében magasabb fokozatba kapcsolnak a szervezést

A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred távnak – a hagyományoknak megfelelően – szombaton reggel 9:00 órakor vágnak neki klasszikus hajóknak kiírt 23. Izsák Szabolcs Emlékversenyen, azaz a Classic Round

Veress Virág, vízimentő kétéves kora óta él a Balaton mellett, és nagyon örül, hogy végre újra munkába állhat. Igazi, életre szóló szerelem ez közte és
Az idén a koronavírus-járvány miatt a megszokottnál később kezdődött meg a strandkézilabda-bajnokság. Ráadásul a pandémia miatt ebben a szezonban rövidített programmal hirdették meg a pontvadászatot.

Több mint száz hajó vágott neki az idei Tramontana Sennebogen Kupának, ahol a hajóknak Balatonfüred-Alsóörs-Siófok-Balatonfüred távot kellett minél gyorsabban teljesíteni. A szél alaposan próbára tette
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!