Erős szél, gyors verseny - Balaton Televízió hírportál

Erős szél, gyors verseny

A Roland Gäbler kormányozta New Black Jack nyerte a Tramontana-Sennebogen 2020 vitorlás kupát.

Több mint száz hajó vágott neki az idei Tramontana Sennebogen Kupának, ahol a hajóknak Balatonfüred-Alsóörs-Siófok-Balatonfüred távot kellett minél gyorsabban teljesíteni.

A szél alaposan próbára tette a vitorlázókat. Sokan nem kockáztattak és saját, valamint hajójuk biztonsága érdekében feladták a versenyt. Néhány hajónak külső segítségre is szüksége volt a biztonságos partra jutáshoz.

Az alsóörsi bóját a Roland Gäbler vezette New Black Jack vette elsőként és megtartva helyét a célvonalat is elsőként szelte át. A másik katamarán, Vándor Róbert kormányzásával az RSM 2 futott be a második helyen. A bronzérmet a Lavezzi szerezte meg, amelyet Michael Seiferling kormányzott.

Az egytestűek között az alsóörsi bóját a – Fazakas György vezette – Csimborasszó vette elsőként, a befutónál azonban már a Pannónia volt az első, Jordán Balázzsal a kormánynál. A Csimborasszó lett a második, és Pallay Tibor kormányzásával a Nemere II. végzett a harmadik helyen.

A díjkiosztót – a versenykiírásnak megfelelően – a jövő évi Tramontana-Sennebogen Kupa díjkiosztójával együtt tartják majd meg.

Fotó: hunsail.hu