
Én és a hangszerem: Alapi István
A közönség részvételével valódi interaktív beszélgetés során ismerhették meg közelebbről a jó humoráról is híres gitáros-zeneszerzőt, és leshettek be a zenei világ kulisszái mögé. Artisjus
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A közönség részvételével valódi interaktív beszélgetés során ismerhették meg közelebbről a jó humoráról is híres gitáros-zeneszerzőt, és leshettek be a zenei világ kulisszái mögé. Artisjus

A balatonihal.hu írta meg, hogy a napokban Varga Valter István a MOHOSZ horgásztanyán hatalmas pontyot ejtett el. A nagyszerű tükröst 90 centiméteres hosszal, 101 centimétereses

Mészáros Miklós, a település polgármestere nyilatkozataiban elismerte, olyan magasak a rezsiárak, hogy azokat az önkormányzat nem tudja kigazdálkodni, ezért augusztus végén bezár a sportuszoda, sőt

Az idén már 19. alkalommal megrendezett programsorozat záró sporttalálkozóján a résztvevő települések csapatai, a találkozó versenyszámaiban elért eredményeikkel, helyezéseikkel, elnyerik a Balaton Legsportosabb Települése címet.

A közleményben azt írták, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai alapján a január és július közötti időszak 1901 óta a legszárazabb hét hónap volt

“Éjjel kb. fél 2-kor arra ébredtem, mintha valaki a fejembe rúgott volna. Felültem, hogy kinézzek, és észrevettem, hogy folyik a fejemből a vér. Amikor a

A szakértők bevonásával rendezett esemény programján megtalálhatók beszélgetések, valamint számos szórakoztató program, köztük algafröccsözés, szitaworkshop, képregényrajzolás és koncert is. A rendezvényen bemutatkozik a Moholy-Nagy Művészeti

Az állat bátran, senkitől sem zavartatva kocogott végig a fürdőzők között. Erről az rtl.hu egyik olvasója videót is készített. Amelyet itt tekinthet meg. Az aranysakál

Az eseményt összekötik a Hidak és Hídépítők Napjával is. Az egykori futballpálya területén 14 órakor tartják a a kapunyitást, majd 15 órától tartják a megnyitót.

“Tavasszal műanyag palackból készült bójákat helyeztünk ki nádasokhoz, kikötőkbe, kőszórásokhoz, és ezekhez mesterséges aljzatokat (fa lapokat) rögzítettünk, hogy a rajtuk kialakuló algabevonatot tanulmányozzuk ” –
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!