
Sikeres szezont zárt a Festetics Kastély
Oláh Zsanett elmondta: a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 ezren látogattak
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!
Oláh Zsanett elmondta: a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 ezren látogattak
Cserna-Szabó András író így látja a magyar ember nyári megérkezését a Balatonhoz: „…rekkenő hőség, magára ölti fürdőruháját, papucsba bújik, vállára veszi a gumimatracot és elindul
Gulyás Gergely kiemelte: Balatonfüred “robbanásszerűen” fejlődött a mögöttünk hagyott évtizedekben. A rendszerváltás óta nem kérdés, hogy az északi part leglátogatottabb településévé vált – mondta. Volt
Szeptember 28-ra várják a hazai és nemzetközi kórusokat, amelyek csütörtökön részt vesznek a találkozóval egy időben megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) nyitó szentmiséjén a Szentháromság
Navracsics Tibor kiemelte, hogy a régióban 1192, Veszprémben 1608 rendezvény várta a látogatókat az év kezdete és augusztus 31. között. Mint mondta, a járásközpontokba szervezett
A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány a Freshwater Biology című szakfolyóiratban jelent meg – tájékoztatott a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN). A kutatók vizsgálatai szerint a Balatonban
A szervezők közleménye szerint a viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel. Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó
A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a Harlem a 2024-es világkörüli turnéjának keretében március 5-én a Veszprém Arénában, március 6-án pedig Budapesten az MVM Dome-ban szerepel.
A szervezők közleménye szerint Szent Gellért egykor Itáliából indult útjára, időzött a magyar királyi udvarban is, Bakonybélben hét évig élt csendes visszavonultságban. A hét esztendő
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a rendezvény pénteki sümegi sajtótájékoztatóján kiemelte: az eddig megvalósított programok is azt mutatják, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezői
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!