Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. július 24., szerda

Megújul Vászoly víziközműrendszere

Megújul Vászoly és Balatonszőlős-Pécsely víziközműrendszere. A több mint 300 millió forintos beruházás biztonságosabbá teszi a térség vízellátását – mondta a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatóján az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.

V. Németh Zsolt közölte, hogy országosan 4 milliárd forintot fordítanak új kutak létesítésére, valamint a meglévők kapacitásának növelésére.
A változó fogyasztói szokások, az aszály, a lakosságszám növekedése elengedhetetlenné teszik a beruházásokat – fűzte hozzá.
V. Németh Zsolt beszélt arról is, hogy az elmúlt években lezajlott integrációs folyamat eredményeként mára az ország felén állami tulajdonú szolgáltatók adják az ivóvizet.
Az év során mintegy 7,6 milliárd forintot fordítanak a hibaelhárítást szolgáló eszközökre, technikai fejlesztésre országos viszonylatban, ebből a forrásból 550 millió forint illeti a Bakonykarszt Zrt. vízszolgáltatót – tette hozzá.
Közölte azt is: az elmúlt évek támogatását megtöbbszörözik, így lehetővé válik a hálózat megújítása.
Kugler Gyula, a kutat üzemeltető Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: 2022-ben volt olyan nap, hogy 170 köbmétert fogyasztott a településcsoport, a jelenlegi kapacitása viszont csak száz köbméter.
A tervek szerint 2025-ben megvalósuló új kút nagyon jelentős előrelépést jelent majd a térség életében – mondta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!