Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

5 dolog, amit nem tudtunk a Balaton-átúszásról

5 dolog, amit nem tudtunk a Balaton-átúszásról

Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban – főleg az első alkalommal indulók körében – sok kérdés merülhet fel. Most megválaszoljuk a kihívás kapcsán felmerülő legizgalmasabbakat.  

 

El lehet tévedni úszás közben?  

Emiatt nem érdemes aggódni, mert ha nem a tömeget követjük, akkor sem lehet eltévedni: a pálya jobb oldalán ugyanis 50 méterenként vitorlások állnak, bal oldalt pedig kajakosok és vízimentők figyelik az úszókat. A teljes hosszt úszók (5,2 km) esetében már a rajtból látszik a célkapu, így úszás közben könnyen tartható az irány; a féltávot (2,6 km) teljesítőknek a szakasz első felében egy úszófolyosót alakítanak ki, a második felét pedig a Balaton-átúszás mezőnyével együtt haladva tehetik meg.  

 

Hogyan kerül át a csomagom Révfülöpről Balatonboglárra?  

Az úszást már a legkisebb plusz teher is nehezíti, így nem célszerű a fürdőruhán és az úszószemüvegen, esetleg sapkán túl mást is magunkkal vinni. Viszont így sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan kerülhetnek át a ruháik, felszerelésük a Balaton egyik partjáról a másikra. Szerencsére a papucsért nem kell visszaúszni, ugyanis indulás előtt Révfülöpön le lehet adni a táskát a “Csomagleadás” feliratú sátorban. Ekkor egy újabb számot és egy betűkódot írnak a versenyző karszalagjára, amelynek bemutatásával majd át tudja venni a leadott csomagot az érkezési ponton, Balatonbogláron.  

 

Hogyan jutok vissza a kiindulási pontra?  

Könnyen előfordulhat az az eset is, hogy valaki szeretne visszajutni a rajthoz. Természetesen erre is van lehetőség: az esemény ideje alatt folyamatos a hajóközlekedés Balatonboglár és Révfülöp között; a járművek akkor indulnak útnak, amikor megtelnek utassal. A résztvevők egy alkalommal ingyenesen igénybe vehetik a hajót a nevezési visszaigazolás vagy a helyszínen igényelt igazolás bemutatásával.  

 

Hogyan hívhatom fel a szeretteimet?  

A verseny teljesítése után az (egyik) legjobb pillanat, amikor elbüszkélkedhetünk vele a szeretteinknek – de mi van akkor, ha éppen nem tudnak a helyszínen részt venni, vagy a kiindulási pontnál maradtak? A Yettel segítségével az esemény teljes ideje alatt, a saját mobilunk nélkül is könnyen elérhetjük a családtagjainkat, barátainkat: a szolgáltató a révfülöpi és a balatonboglári oldalon is 5G MobilPontokat létesít, ahol a táv teljesítését követően egyből fel tudjuk hívni a szeretteinket. Emellett az indulók karszalagján rögzítik a számukra fontos személyek telefonszámát is, amit így nem kell fejben tartani, és száz százalékban az úszásra lehet koncentrálni. A Balatonbogláron várakozó családtagok és a versenyt teljesítők pedig a “Töltődj fel” chill zónában tudnak pihenni, egy különleges AI fotós aktivitásban részt venni vagy akár mobilt tölteni a verseny ideje alatt.  

 

Mit csináljak, ha elfáradok úszás közben?  

Bár elsőre ijesztően hangzik, hogy mi történik, ha valaki elfárad a Balaton közepén, ez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. A többség 2,5 – 3,5 óra alatt teszi meg az 5,2 km hosszú távot, így nem csoda, hogy sokan időközben megpihennek, vagy a forró napsütésben csillapítanák a szomjukat. Ilyenkor sincs semmi probléma, ugyanis a pálya oldalán álló vitorlásokon meg lehet pihenni, illetve szőlőcukrot és vizet is tudnak adni.

A július 20-ra szervezett[1] 42. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnere a Yettel. A mobilszolgáltató egész évben fejleszti Balaton környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt készültséggel is biztosítja a megfelelő mobilhálózatot annak érdekében, hogy mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a versenytávot. 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250