Figyelmetlen autós veszélyeztette a forgalmat

A felvételt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a 71-es és 75-ös főút körforgalmánál. Mintha az autós el sem nézett volna balra, mielőtt behajtott a körforgalomba Balatongyörök felől.

Nem akarják az egyházi fenntartású iskolát

A napokban szavazást tartottak, ahol a 408 voksolásra jogosult szülőből 244-en jelentek meg. Ebből 39-en az egyházi fenntartás mellett döntöttek, a többiek viszont ellene szavaztak. A tanintézmény jelenleg állami fenntartásban működik, az iskolai ingatlan tulajdonosa viszont az önkormányzat. Mivel az iskolának 408 diákja van, így a jogszabályok szerint legalább 205 fenntartóváltás melletti igen szavazatra lett volna […]

Ifjú Kócsagőröket keresnek

Nyolcadik alkalommal hirdetik meg az Ifjú Kócsagőr programot. Ennek célja, hogy a jelentkező fiatalok a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket. A programra  2021. március 22-től április 22-ig – a Víz Világnapjától a Föld Napjáig – várják azon 18 és 24 év közötti fiatalok […]

Tojásfák a kertben

A Világító Adventi Ablakok sikerén felbuzdulva, hagyományteremtő szándékkal tervezik a közös díszítést a Mandulás Tündérkertben, ahol a sok-sok mandulafa tojásfává válna így az ünnepre. Szándékuk szerint ők nem egy nagy fát díszítenének fel húsvéti tojásokkal, mint más településeken, hanem egy egész parkot. Ehhez vállalkozó szellemű, együtt ünnepelni szándékozó családok részvételét várják, akik egy-egy fa feldíszítését […]

Autókat szállító nyergesvontató borult fel az M7-esen

A szerelvény szalagkorlátnak ütközött, majd felborult, szétterítve rakományát a sztráda határ felé tartó pályájának teljes szélességében – írja az index.hu. A balesetben senki nem sérült meg, és torlódás sem alakult ki, mert éjjel történt. Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság / Baleset-Info.hu

Hétszintes társasház épülne az úttörő tábor helyén, Balatonvilágos az Alkotmánybírósághoz fordult

Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve – közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel. Takács Károly elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így […]

Még nem mondtuk le róla, hogy az idei nyár igazi nyár lesz

A likebalaton.hu összeszedte azokat a rendezvényeket, melyeket megszereznek – jelen állás szerint – az idén nyáron. Június 11-13: 3. Utcaszínházi Fesztivál Kapolcs Július 2-4. Keszthelyfeszt Június 6-11: Alsóörsi Sörnapo (és foci EB) Július: Retro Balaton Fesztivál Július: VeszprémFest Július 18-25: Babel Sound Balatonboglár Augusztus: RockBalaton Fonyód Augusztus: Zorall Tábor Fesztivál – Alsóörs Augusztus: Művészetek Völgye […]

Látványos fázis

A hét tonna súlyú, sérült csövet betonnal töltötték, ez tartotta a lépcsőt a kilátó egy évvel ezelőtti leégése előtt. A felújítás következő fázisában a torony belsejében levő több, mint kilenc méter magas betonoszlopot erősítik meg, és ráépítik a csigalépcsőt. Amint a kőből rakott rész tetejéhez érnek a felújítással, elkezdik a kilátó tetejét adó boronafalas szerkezetet is […]

Kialakítják a huszármúzeumot

A két projekt a Festetics Kastély és a Fenékpusztai Majorság további fejlesztésére irányul. Azok keretében elkészül a kastély nyugati homlokzatának felújítása és restaurálása, a Márványterem kávézó és a lakosztályok korhű enteriőrei kialakítása, a meglévő kiállítás megújítása és bővítése, valamint eszközbeszerzés. Megvalósul az egykori Fejőház épületének felújítása, továbbá múzeumpedagógiai és családbarát elemekkel való megtöltése. A parkot […]