Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Kialakítják a huszármúzeumot

Jóváhagyta a kormány a keszthelyi Festetics kastély uniós pályázatait, mintegy négy milliárd forint értékben.

A két projekt a Festetics Kastély és a Fenékpusztai Majorság további fejlesztésére irányul. Azok keretében elkészül a kastély nyugati homlokzatának felújítása és restaurálása, a Márványterem kávézó és a lakosztályok korhű enteriőrei kialakítása, a meglévő kiállítás megújítása és bővítése, valamint eszközbeszerzés.

Megvalósul az egykori Fejőház épületének felújítása, továbbá múzeumpedagógiai és családbarát elemekkel való megtöltése. A parkot érintő attrakció fejlesztések szintén elkészülnek, például pavilonok épülnek, olvasópontot és játszóteret alakítanak ki. A Pálmaház funkcióbővítése szintén megvalósul, amint a szökőkutak fény- és hangjátéka ugyancsak. Épületgépészeti- és energetikai fejlesztések készülnek, akadálymentesítenek, kialakítják a huszármúzeumot. Közösségi terek létrehozása, rendezvények, hagyományőrző táborok, rekreációs tevékenységek, aktív kikapcsolódás helyszíneinek fejlesztése szerepel még a tervek között.

A Fenyves allé revitalizációja, a kerékpározás és postakocsizás feltételeinek biztosítása is elkészül a Festetics-kastély és a Fenékpusztai Majorság épületegyüttese között.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!