Állkapocs-törés a felelőtlen bobozó miatt

A vád szerint a nő tavaly augusztusban családjával szórakozott egy Balaton-parti szabadidőparkban, ahol a bobpályát is igénybe vette. A pálya területén több tábla hívja fel a vendégek figyelmét a legalapvetőbb szabályokra, így a bobok közötti legalább 25 méteres követési távolság betartására, illetve arra, hogy ha a bobozó előtt valaki lassít, akkor a mögötte haladónak is […]
Több száz millió forint a balatoni egyházaknak

Kontrát Károly országgyűlési képviselő választókerületében összesen 𝟑𝟕𝟗.𝟕𝟔𝟗.𝟗𝟓𝟔 forint támogatást nyertek el az egyházi szervezetek a Magyar Templom-felújítási Program keretében.
Példás életmentés Balatonfüreden

A mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a földön fekvő beteget, aki nem lélegzett. Azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, amihez hamarosan a körzet háziorvosa is csatlakozott. A mentők percek alatt a helyszínre értek és emelt szinten folytatták a küzdelmet a férfi életéért, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, 16 percen belül eredményre vezetett. A férfit stabil […]
Nagyszabású közműfejlesztés Tihanyban

A tihany.hu számolt be róla, hogy március közepétől, a település egyik legforgalmasabb utcájában komoly munkálatok zajlanak. Azt írták, a Csokonai utcában 1965-ben telepített vízvezetékrendszer gyakori meghibásodása az utóbbi időben sok gondot okozott az ott élőknek. Most a város vezetői úgy döntöttek, kicserélik a rendszert teljesen. A felújítási munkálatok várhatóan július közepéig tartanak. Mint kiderült, az […]
Viharos szél és hó sem kizárt

Keddre a viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A magasabb hegyekben akár 10-20 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Azt írták, az északnyugat felől érkező hidegfront hatására egyre nagyobb területen megerősödik a szél, az Észak-Dunántúlon, elsősorban az északnyugati, nyugati megyékben és a Bakony térségében viharos, helyenként óránkénti 70-80 kilométeres széllökésekre lehet számítani […]
A Veszprém nyerte a Magyar Kupát

Szokatlan időpontban, ezúttal hétköznap, pontosabban hétfőn este rendezték meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntő éremcsatáit. Először a Balatonfüredi KSE és a Veszprémi KKFT csapott össze a harmadik helyért. Érdekes és izgalmas mérkőzést láthattunk, ahol két perccel a vége előtt az ifjú veszprémiek 25-23-ra vezettek, ám a jóval rutinosabb balatoniak egyenlítettek. A szabályok értelmében […]
Vádat emeltek a fojtogató ellen

A nyomozás adatai alapján 2021. február 15-én délután Siófok belterületén két járművezető között közlekedési nézeteltérés történt. A konfliktus során egyikük kiszállt az autójából, és a másik fél autójának lehúzott ablakán behajolva torkon ragadta, valamint rángatni kezdte a sofőrt, majd a jármű oldalában is kárt okozott. A helyszínre érkező körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt elfogták és […]
Újra szólnak a harangok

A vasárnapi szentmisét követően szentelte fel a harangokat Szakács Péter atya, aki elmondta, hogy az ősszel villám sújtotta harangok közel 900 ezer forintból újulhattak meg. A badacsonytördemici plébániatemplomnak két harangja van, a nagy 418 kilogrammos, alsó átmérője több, mint 90 centiméter. 1928-ban szentelték fel. A kicsi 134,5 kilogramm, alsó átmérője kétharmada a nagyénak. Mindkét harangot Szlezák […]
Veszprém-Szeged döntő a kupában

A férfi kézilabda TippMix Magyar Kupa első elődöntőjét a Telekom Veszprém és a Balatonfüredi KSE vívta. A tóparti együttes nagyon bátran kezdett, 3-3-ig remekül tartotta magát, ám ezt követően, kissé érthetetlen módon, megtorpant és teljesen megállt. A Telekom Veszprém pedig Cupara nagyszerű védéseivel, gyors lerohanásokkal pillanatok alatt jelentős előnyt épített. A félidőben 23-12-re vezetett a […]
Újra tűz pusztított a berekben

A marcali, a keszthelyi, a pacsai és a zalakarosi hivatásos, valamint a somogyszentpáli önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották a tüzet. Az egységek bevetettek egy speciális mocsárjáró járművet is, amellyel elérték a nehezebben megközelíthető helyeket és a tűz által érintett belső részeket. A hat településről érkező harminc tűzoltó több, mint öt órán […]
