Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 10., péntek

Vádat emeltek a fojtogató ellen

Siófokon még februárban tettlegességig fajult egy közlekedési vita, most vádat emeltek a verekedők ellen.

A nyomozás adatai alapján 2021. február 15-én délután Siófok belterületén két járművezető között közlekedési nézeteltérés történt. A konfliktus során egyikük kiszállt az autójából, és a másik fél autójának lehúzott ablakán behajolva torkon ragadta, valamint rángatni kezdte a sofőrt, majd a jármű oldalában is kárt okozott. A helyszínre érkező körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az 58 éves helyi lakost.

A Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az eljárás iratait a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.

Forrás: police.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!