Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 9., csütörtök

Állkapocs-törés a felelőtlen bobozó miatt

Súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 34 éves nővel szemben, aki gondatlanságával egy bobpályán okozott balesetet.

A vád szerint a nő tavaly augusztusban családjával szórakozott egy Balaton-parti szabadidőparkban, ahol a bobpályát is igénybe vette. A pálya területén több tábla hívja fel a vendégek figyelmét a legalapvetőbb szabályokra, így a bobok közötti legalább 25 méteres követési távolság betartására, illetve arra, hogy ha a bobozó előtt valaki lassít, akkor a mögötte haladónak is ugyanígy kell tennie, a másik bobbal szigorúan tilos összeütközni.

A nő több alkalommal csúszott le aznap a pályán, ám az utolsó csúszásnál nem figyelt a többiekre. Miután nem vette észre, hogy előtte fékeznek, ő maga nem lassított, az előírt követési távolságot nem tartotta be, és figyelmetlensége miatt nekiütközött az előtte haladó kocsinak, melyben hátul egy férfi, előtte pedig a lánya foglalt helyet. Az ütközés erejétől a kétszemélyes bob hátsó utasának feje az elöl ülő fejének csapódott, és ennek következtében a férfi alsó állkapcsa eltörött. A másik utas nem szenvedett súlyos sérülést.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak azzal, hogy az elkövetőt bocsássa próbára.

Forrás: Veszprém Megyei Főügyészség

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!