Ilyen egy igazi jubileum

A 2022-es olasz országúti kerékpáros körverseny első három szakaszát rendezték Magyarországon: a nyitóetapon Budapestről Visegrádra tekert a mezőny, majd a fővárosban rendeztek időfutamot, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között tekert a mezőny. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországot érintette háromhetes körverseny. Ez előtt tiszteleg április 30-án és május 1-jén a Balatonfondo elnevezésű programsorozat: az […]

Újra edzésben a füredi teniszező

A 24 éves játékos négy vereséggel kezdte az idényt, majd a múlt héten, Linzben a selejtezőből négy győzelemmel a negyeddöntőig jutott, melyet combproblémák miatt feladott. “Izomnyúlást mutatott ki az MRI, tehát nem húzódott meg a jobb combközelítőm. Ez nem súlyos, de oda kell figyelni rá, már elkezdtem teniszezni, kondizni, még azért óvatosan csináljuk a dolgokat, […]

Huszonöt ország mutatkozik be

A 150 programot felvonultató rendezvény kéthetes váltásokban mutatja be a résztvevő városok kultúrájának egy-egy szeletét – közölte keddi sajtótájékoztatóján Jávor Kata, az InterUrbán projektvezetője. Mint elmondta, az 50 héten át tartó programsorozatot a litvániai Kaunas bemutatkozása nyitotta meg néhány hete, amely tavaly viselte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztésért felelős […]

Balatoni Jegesmedvék

Az immár 400 fős csoport szombatonként edz Balatonalmádiban.   A hidegterápia olyan eszköz, amely segít abban, hogy hatékonyabban alkalmazkodjunk a hideghez, és jobban elviseljük azt. Az elv alapja a hidegnek való kitettség célzottan, rendszeresen és rövid ideig, ellenőrzött körülmények között. A hideg a szervezet számára egy stresszfaktor. Erre különböző mechanizmusok formájában reagálunk, amelyek hőveszteséghez és a saját […]