Zenemúzeum nyílt Gyenesdiáson

  A svájci Hansjörg Surber műgyűjtő és felesége, Irina az önjáró zeneeszközöktől a gramofonokig tár a látogatók elé mára szinte feledésbe merült kultúrtörténeti csodákat, 50 és 200 év közötti, jobbára ma is működőképes tárgyakat felvonultatva. Hansjörg Surber műgyűjtő, tulajdonos, Surbi’s Zenemúzeum: „Ez a múzeum egyedülálló Magyarországon – fogalmazottHansjörgSurber – elárulva azt is: 12 éves kora óta […]

Mártont ünnepelték

Az este az óvodások lámpás felvonulásával és műsorával kezdődött, majd aprók táncháza következett. Keresztes Zoltán atya áldása után Dongó Árpád István  köszöntötte a megjelent vendégeket. Az este folyamán a Gyenesdiási Dalárda tartott bemutatót a frissen elkészült Márton-napi CD-ről. Az ünnepély táncházzal zárult.

Élelmiszergyűjtést indítanak

Az Élelmiszerbank mindenkit arra kér, hogy a hétvégi vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhat le – közölte az egyesület. Az ország 160 településén 334 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat péntektől vasárnapig a Tesco, az Aldi, az Auchan […]

Lezárult a szúnyog-tenyészőhelyek feltérképezése

A tenyészőhelyek feltérképezése azért szükséges, hogy a szakemberek a szúnyogirtási programok során növelni tudják a környezetbarát biológiai gyérítés részarányát. “A szúnyoggyérítést koordináló katasztrófavédelem kiemelt célja a hazánkban is alkalmazott biológiai csípőszúnyog-gyérítés részarányának növelése, amit csak a szúnyogok tenyészőhelyeinek pontos feltérképezését követően lehet végezni” – írták a közleményben. A katasztrófavédelem 2020-ban indított hároméves felmérési programot “azon […]

Jól halad a Sió-zsilip építése

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese a sajtónak elmondta: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló 18,9 milliárd forintos beruházás költségeiből 3,4 milliárd forintot magyar forrásból biztosítanak. A projekt célja a Balaton levezetőrendszerének korszerűsítése és ennek részeként a Sió-zsilip vízeresztő-képességének kétszeresre emelése – mondta Lábdy Jenő. A projekt részeként teljesen átépítették a siófoki vízeresztő- […]