Jól halad a Sió-zsilip építése

Már mintegy 70 százalékos készültségű az új Sió-zsilip – hangzott el az európai uniós projekt monitoring-bizottságának hétfői siófoki látogatásán.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese a sajtónak elmondta: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló 18,9 milliárd forintos beruházás költségeiből 3,4 milliárd forintot magyar forrásból biztosítanak.
A projekt célja a Balaton levezetőrendszerének korszerűsítése és ennek részeként a Sió-zsilip vízeresztő-képességének kétszeresre emelése – mondta Lábdy Jenő.
A projekt részeként teljesen átépítették a siófoki vízeresztő- és hajózsilipet, mert a régi elavult. A áteresztőkapacitást azért kell növelni, mert az elmúlt évtizedekben 20 centiméterrel emelték a Balaton szabályozási vízszintjét az aszályok enyhítésére, ami fokozott árvízveszélyt jelenthet rendkívüli csapadékos időszakokban – mondta a főigazgató-helyettes.
Arról is beszámolt, hogy az új műtárgy egy része, a parti sétány folytatásaként megnyílik a közforgalom számára.
A projekt további elemeként megépült Balatonkilitin egy mederduzzasztó, amelynek köszönhetően nem szárad ki a Sió-csatorna Siófok belvárosán áthaladó mintegy két kilométeres szakasza akkor sem, ha nincs vízeresztés. Ez további turisztikai fejlesztésekre nyit lehetőséget – jegyezte meg.
Oláh Zoltán, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője prezentációjában bemutatta a projekt elemeinek készültségi fokát. Elmondta, hogy képessé kellett tenni a Siót a nagyobb vízeresztések levezetésére. Sor került a csatorna részleges rekonstrukciójára mederkotrással, depóniarendezéssel, árvízvédelmi töltés áthelyezésével.
A Sió és a Kapos deltájában, ahol eddig a legnagyobb gondot okozta vízeresztéseknél az átszivárgó víz, vizes élőhelyet alakítanak ki négy kisebb tóval, mintegy száz hektáron. Ez a hetven ingatlant érintő fejlesztés csúszásban van a kisajátítási eljárások miatt, de legkésőbb jövő év végére elkészül – hangzott el.
Lábdy Jenő elmondta, a szabályozási vízszint feletti víztöbblet leengedésére, vagyis zsilipnyitásra és a Balatoni Hajózási Zrt. által vásárolt hajók felúsztatására leghamarabb jövő tavasszal nyílhat lehetőség.
Arra is csak akkor, ha az átlagosnál legalább 30 százalékkal csapadékosabb lesz addig az időjárás – hangsúlyozta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszig zárva lehet

C sak április elejétől látogatható a Kis-Balaton Látogatóközpont, a vörsi tájház keddtől vasárnapig fogad vendéget előzetes bejelentkezéssel. A Lóczy-barlang Balatonfüreden pénteken és szombaton 10 óra

tovább olvasom »

Bezár a füredi jégpálya

Viszont Szombat este egy fergeteges JÉGDISZKÓVAL zárják az idei korcsolyázó szezont Természetesen még Vasárnap, Hétfőn és Kedden is várnak mindenkit. Gyertek és használjátok ki az

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250