Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Tavaszi Tekergő – Kezdődik a szezon

A város minden fontos közösségi terét, szinte a belváros egészét megtölti majd az a sok-sok esemény, melyet idén a Tavaszi Tekergő kínál – ígérik a szervezők.

programszervezők nem titkolt szándéka, hogy rávegyék a város lakóit, tekintsenek friss szemmel az utcákra, épületekre, melyek mellett nap mint nap elrohannak. Az egész napos tavaszünnepen sietség nélkül, csak úgy könnyedén, pihenésképpen vagy szórakozásból sétálhatnak végig, azaz „tekereghetnek” az ismert helyeken, ahová a programok szólítják őket. Új, kedvesebb, mosolygósabb arcukat mutatják az ismerősök és az ismeretlenek, hiszen távolabbi vidékekről is várhatók érdeklődők, látogatók, akiket ugyancsak vonz a város hangulata, a kulturális programokon keresztül lehetőségük nyílik a várossal való megismerkedésre.

ÁPRILIS 13. VESZPRÉM – INFÓK ITT

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!