Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. szeptember 25., péntek

Tengernyi program októberben is!

Színház, zene, operett, közösségi programok és kulturális események színesítik az októbert Siófokon.

Az ősz beköszöntével sem lassít a kulturális élet Siófokon: a Kálmán Imre Művelődési
Központ októberben is változatos programokkal várja a közönséget. A hónap két kiemelt
eseménye a 2026/2027-es Színházi Évad nyitánya, valamint a XIX. Kálmán Imre
Emléknapok, amely október 24–26. között ismét Kálmán Imre életműve és az operett
világának ünnepe lesz.
Új évad, új történetek – indul az új Színházi Évad
A KIMK 2026/2027-es Színházi Évada tíz előadással kínál tartalmas és sokszínű
kikapcsolódást a színházkedvelőknek. A Kálmán Imre bérlet és a Karinthy bérlet előadásai
között vígjátékok, komédiák, zenés darabok és elgondolkodtató történetek egyaránt helyet
kaptak.
Októberben a közönség a Karinthy bérletben az Irma, te édes című zenés komédiát láthatja
október 19-én. Az évad további előadásai között szerepel többek között A séf, az Esőember,
a Csengetett, Mylord?, a Vidám kísértet, a Házasági leckék középhaladóknak, Az államtitkár
asszony félrelép, a Sok hűhó semmiért, a New York-i komédia és a Játék a kastélyban.
Dráma. Nevetés. Élmény. – ez a mottója az idei évadnak, amelynek célja, hogy minden
alkalommal valódi színházi élménnyel gazdagítsa a nézőket.
Kálmán Imre öröksége előtt tisztelegnek az Emléknapok
Október egyik legfontosabb kulturális eseménye a XIX. Kálmán Imre Emléknapok, amely
október 24–26. között várja a közönséget.
A háromnapos programsorozat Kálmán Imre életművéhez és az operett hagyományaihoz
kapcsolódó előadásokkal idézi meg a zeneszerző szellemiségét.
Október 24-én, szombaton 16 órakor a Kálmán Imre Emlékházban a Foki Operett: Egy élet
muzsikája című programja várja az érdeklődőket, majd 19 órakor a Színházteremben a
Monarchia Operett Csárdáskirály című előadása látható.
Október 25-én, vasárnap 19 órakor a Magyar Zenés Színház Cirkuszhercegnő című előadása
következik a Színházteremben.
Az emléknapok október 26-án, hétfőn zárulnak: 18 órakor a Teátrum Kávéházban a Lehár
Ferenc Polgári Társulás Az asszony összetör című előadását láthatja a közönség.
Az Emléknapok idején természetesen a Kálmán Imre Emlékház is fontos szerepet kap:
október 24-én 10 és 15 óra között ingyenesen látogatható.
Októberben minden korosztály talál programot

A kiemelt színházi és operettprogramok mellett az ősz folyamán számos további kulturális
esemény várja a siófokiakat és a városba érkező vendégeket.
Október 1-jén az Idősek Napja alkalmából Kautzky Armand és Hűvösvölgyi Ildikó Színes
orchideák című előadására kerül sor.
A hónap során vendégprodukcióként érkezik Siófokra Somogyi András Kölcsön arcok című
estje, valamint a hónap végén az Emberi bestiák című előadás is.
A zene kedvelői számára különleges programot kínál Teleki Miklós koncertsorozata: október
17-én Kovács Márton zongoraművész és Ducza Nóra operaénekes koncertjét hallhatja a
közönség.
A Teátrum Kávéházban októberben is folytatódnak a programok: többek között az Alzheimer
Café, valamint Bornai Tibor Megyünk vagy maradunk című estje várja az érdeklődőket.
Október 23-án, a nemzeti ünnepen megemlékezést tartunk a Könnyek kútjánál.
A hónap programjai között pedig a hagyományos siófoki Halfesztivál is helyet kap október
9–11. között a Fő téren.
Az október tehát a Kálmán Imre Művelődési Központban a kultúra sokszínűségéről szól: a
színházi előadásoktól és koncertektől az operetten át a közösségi és családi programokig
minden korosztály találhat kedvére való eseményt.
A Kálmán Imre Művelődési Központ szeretettel várja a közönséget az őszi programokra!

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250