Európa legnagyobb Betlehemje épül a Balatonnál

Európa egyik legnagyobb Betlehemének története egészen 1948-ra nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb Betlehemet építettek. Ma már több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig, minden nap 9 és 17 óra között. Az óriási Betlehem gipszből, […]

Ellopták az alsóörsi betlehem szobrait!

Mint kiderült, Szűz Mária és a szerecsen király, Boldizsár szobrai tűntek el az alsóörsi betlehemből. A településen mindenki nagyon megdöbbent az eseten, senki sem érti, miként fordulhatott ez elő a békés és nyugodt településen. Hebling Zsolt magánszemélyként ötvenezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, de rajta kívül még a helyi vállalkozók is kisebb, nagyobb összegeket tettek […]

Betlehem a fészerben

Köveskálon idén is elkészült az egykori tűzoltó fészerében a település betleheme az életnagyságú, festett figurákkal, amelyek már az elmúlt évben is nagy sikert arattak a helyiek és a vidékiek körében egyaránt.