Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Európa legnagyobb Betlehemje épül a Balatonnál

A Somogy megyei Vörsön, Balatonszentgyörgy mellett építik meg Európa legnagyobb Betlehemjét.

Európa egyik legnagyobb Betlehemének története egészen 1948-ra nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb Betlehemet építettek.

Ma már több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig, minden nap 9 és 17 óra között. Az óriási Betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva pedig kizárólag természetes anyagokból készül.

A Betlehem felépülése ma már 8-10 napon keresztül zajlik, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája. Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várja több tízezres hazai és külföldről többnyire német, francia vagy éppen amerikai látogatóit. Az idén nagyjából húszezer látogatót várnak.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!