Bujtor István előtt tisztelegnek a filmfesztiválon

Ötvenkét alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlét augusztus 17. és 20. között tartják Balatonszemesen. A tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral és kacagással, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni. […]
Rendőrt gázoltak

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balatonlellei körzeti megbízottak szerdára virradóra 0 óra 35 perckor a 67-es számú főútvonalon, Visz külterületén intézkedtek egy közlekedési balesetnél. A szolgálati személygépkocsi megkülönböztető fényjelzése működött, a rendőrök láthatósági mellényt viseltek, ennek ellenére egyiküket elütötte egy Balatonszemes irányába közlekedő személyautó. A baleset következtében a rendőr 8 napon túl gyógyuló, […]
Huszonöt alkotás a Bujtor Filmfesztiválon

Több mint hatvan közül 25 filmet válogatott be az előzsűri a 9. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába. Az ingyenesen látogatható seregszemlét augusztus 18. és 20. között rendezik meg Balatonszemesen – közölték a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint a fesztiválon az elmúlt egy év magyar és koprodukciós alkotásai négy kategóriában (játékfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek; animációs, […]
Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen – még lehet nevezni

Augusztus 5-ig lehet nevezni 2017 júliusa után készült játék-, dokumentum- vagy ismeretterjesztő; animációs, fikciós és kísérleti rövidfilmmel, valamint versfilmmel a Bujtor István Filmfesztiválra, amelyet augusztus 18. és 20. között rendeznek meg Balatonszemesen. A szervezők elsősorban olyan filmeket várnak, amelyek valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel vagy a költészet valamely elemét, verset, balladát, […]
