Új települések csatlakoznak

Idén 51 program, 42 szólista és 19 zenekar fellépése várja a fesztivál látogatóit, akik ingyenesen ismerkedhetnek meg a klasszikus zenével – hangsúlyozta É. Szabó Márta, a fesztivál producere, a Cimbora Alapítvány elnöke, hozzátéve: a járvány évei után az eseménysorozat ismét a fővárosban, a Pesti Vigadóban indul útjára. Idén négy külföldi művészt látnak vendégül: Gli Archi […]
Augusztusban rendezik a Bujtor István filmfesztivál

Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel – közölték a szervezők az MTI-vel. A játékfilmek között van Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék című alkotása, Dézsy Zoltán Tíz perc múlva három című romantikus nyomozása, Pataki András Sári-gyöp és Százados […]
Még lehet nevezni a Bujtor István Filmfesztiválra

Május 15-ig lehet nevezni a Bujtor István Filmfesztiválra, amelyet a tervek szerint augusztus 19. és 22. között rendeznek meg Balatonszemesen – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. A XII. Bujtor István Filmfesztiválra nevezni 2020. január 1. után elkészült vagy még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal […]
Megrendezik a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivált

Augusztus 19-től 22-ig rendezik meg a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, az alkotók, műhelyek, stúdiók nevezését május 15-ig várják a filmes versenyprogramba – közölte a főszervező Latinovits Emlékmű Alapítvány hétfőn az MTI-vel. A közleményben az alapítvány kuratóriumi elnökét, Lutter Imre fesztiváligazgatót idézve azt írták: a seregszemlére már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, […]
Újabb részletek derültek ki a balatonszemesi gyilkosságról

Azt írták: az adatgyűjtés eredményei alapján a helyi idős sértett az otthonában italozott a 40 éves fiával. Az este folyamán vitatkoztak, amelynek során a fia egy kalapáccsal többször fejbe verte őt, majd egy késsel elvágta a nyakát. A rendőrök a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták, előállították a megyei rendőr-főkapitányságra. A balatonszemesi lakost emberölés gyanújával kihallgatták és […]
Megöltek egy férfit Balatonszemesen

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség tájékoztatása szerint a helyi férfi hétfő este, családi veszekedés során, még tisztázatlan körülmények között halt meg. Hozzátették: a megyei rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. /MTI/
Elektromos hajót mentettek

A sűrű ködben vették észre a vízirendőrök, hogy lerobbant egy elektromos kisgéphajó Balatonszemesnél és önerőből nem tud partra jutni. Az egyenruhások a két vízen rekedt férfit a járművel együtt épségben a partra juttatták. A viharjelzés időszakának idei megszűnésével az időjárás, illetve a vihar-előrejelzés is megszűnt a Balatonon, így a késő őszi, tél eleji hajós és […]
Száz film verseng a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivál fődíjáért

A fesztivál versenyprogramjába – Bujtor István életművét szem előtt tartva – a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek és ezúttal a karantén témájával lehetett filmeket nevezni. A 141 nominált alkotás közül száz film jutott be a versenyprogramba, ezek többségét a közönség is láthatja a balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház előtt, […]
A helyi viszályok miatt mondott le a balatoni település polgármestere

Közösségi oldalán jelentette be a hírt, a párt is közleményt adott ki. Szomorú Szilárd, Balatonszemes fideszes polgármestere 8 hónappal a megválasztása után, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről. Döntését a közösségi oldalon osztotta meg a szemesiekkel és a helyi viszályokkal indokolta. Indoklásként úgy fogalmazott: „nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. […]
Nem marad el a Bujtor István filmfesztivál
A koronavírus okozta járványhelyzet jelenleg sok bizonytalanságot rejt még magában, de a szervezők bíznak a legjobbakban, terv azonban arra is van, hogyha online valósul meg a Bujtor István Fesztivál – olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, az Ötvös Csöpi-filmek hagyományos vetítése, a számos zenei, gasztro- és családi esemény mellett a fő programokat a […]
