Templom épült Akarattyán

Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyülekezet nyolcvanéves álma valósult meg, akik már 1943-ban is templomot akartak építeni. Az államtitkár azt kérte: “ne hagyjuk, hogy nemzetünket, a keresztény tanítás értékeit és templomainkat is ugyanarra a sorsra juttassák, ami, Nyugat- és Észak-Európában már látható” és azt sem, hogy egy-egy szentírási idézet miatt börtönnel fenyegessenek “politikust, papot, lelkészt, civilt […]

Jégpályát nyitnak Ördög Nóráék

Az Akarattyai Hírmondó írta meg, hogy az ismert televíziós személyiség, Ördög Nóra és a férje, Nánási Pál újabb nagy dobásra készül a településen. Új üzletük, a település központjában található delikát és bisztró mellett jégpályát alakítanak ki és üzemeltetnek majd. Ehhez a területet az önkormányzattól ingyen kapják meg, cserébe azonban a helyiek is ingyen korcsolyázhatnak. Fontos […]

Pápa nyerte a strandfoci kupát

A Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatóságával közösen rendezett tornán nyolc alakulat vett részt – tájékoztatott Karajz Máté, a balatonakarattyai központ rendezvényszervezője. A pápaiak mögött második helyen a székesfehérvári, harmadikon a hódmezővásárhelyi együttes végzett, de Szolnokról, Nyíregyházáról, Budapestről alatonakarattyáról és Debrecenből is érkeztek csapatok. A torna legjobb kapusa, Tóth Tibor és a gólkirály Fekete András is […]

Megnyitották új kávézójukat Ördög Nóráék

Ördög Nóra és Nánási Pál tavaly Balatonakarattyán nyitott kisboltot, kávézót, amely nagyon gyorsan népszerű lett. A csendes kis utcában emiatt rendkívül megnövekedett a forgalom, a lakók pedig felemelték hangjukat, mert újra vissza akarták kapni a környék nyugalmát. A tévés személyiség és párja megpróbálta kezelni a helyzetet, ám végül a költözés mellett döntöttek. A Vay Ádám lejáróról […]

Okoszebra Akarattyán

Minderre azért volt szükség, mert ezen az átkelőn idegenforgalmi szezonban naponta akár 1200 ember is átkel és csaknem 8000 gépjármű halad át a kereszteződésen- írják sajtóközleményükben. A SafeCross Okos Zebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, mely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét a kijelölt gyalogátkelőn éppen áthaladó gyalogosokra. […]

145 km/h órával repült át a balatonakarattyai körforgalmon az autós

A 65 éves férfi január 19-én este a 710-es úton hajtott Balatonakarattya felé, amikor a körforgalomhoz érve átrepült azon és a túloldali árokban állt meg. A sofőr és utasa súlyosan megsérültek. A vezető ésőbb azt mondta, maximum 90 km/h-val vezetett, azonban a fedélzeti kamera sokkal többet mutatott. A pár a kijárási korlátozást is megszegte.

Ördög Nóráék is azt kérik, menjetek gyalog

Pünkösdkor nyitotta meg Ördög Nóra műsorvezető és fotós férje, Nánási Pál Balatonakarattyán a bisztróként, kávézóként, kisboltként üzemelő vendéglátó egységét. A Nekem a Balaton nevet kapó üzlet rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, az ország minden pontjáról érkeznek ide vendégek, főleg, hogy az ide betérők tudják, olykor a celeb házaspár is kiveszi részét a felszolgálásból, […]

Szétlövés döntött

Folytatódott a Nemzeti Strandkézilabda Bajnokság, ezúttal Balatonfüreden adtak számot tudásukról a csapatokról. A férfiaknál tizenkét alakulat versengett a minél jobb helyezésekért. Három négyes csoportban kezdődtek meg a küzdelmek, ahonnan a két legjobb a felsőházba jutott, a többiek az alsó ágon versenyeztek tovább. Minden kvartettben akadt egy-egy gárda, amely makulátlan mérleggel vívta ki a továbbjutást: a […]

Befejeződött az akarattyai alagút átépítési munkálata

A koronavírus okozta járványhelyzet jelen pillanatban nem befolyásolja a Balaton északi partján elhelyezkedő vasútvonalon a villamosítást, a kivitelezés az ütemtervnek megfelelően halad – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint április végére befejeződtek a balatonakarattyai nyíltvonali szakaszon fekvő csittényhegyi alagút átépítési munkálatai. Az 1909-ben átadott 96 méter hosszú alagútban […]

Nyaralójában termesztett kannabiszt

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt folytat eljárást egy 35 éves budapesti lakos ellen – írja a police.hu. Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. április 20-án arról, hogy Balatonakarattya határában, egy füves, bokros területen több cserép, feltehetően kannabisz növényt talált a bejelentő. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök látókörébe került a feltételezett elkövető, […]