Az időjárás közbeszólt

A THE Olympic regattán négy hajóosztálynak hirdettek versenyt: Laser 4.7-ben negyvenhárman, Finnben negyvenegyen, a 420-as osztályban huszonhárman, és Laser Radialban szintén huszonhárman neveztek. Eredetileg kilenc futamosra tervezték a szervezők a regattát, azonban az időjárás közbeszólt és csak négy fordulót sikerült lebonyolítani. Végül így is remek versenyt sikerült tartani. Hazai győzelmet hozott a Finn osztály seregszemléje: […]

Túratipp: varázslatos panoráma a Batsányi-kilátóból

Hogy ismét nehéz legyen eldönteni, mutatunk egy balatongyöröki kilátót a Pap-hegyen. A fából épült létesítmény három szintes, és egyedülálló panorámát tár elénk a Szigligeti-öbölre. A Pap-hegy csúcsán, 448 méter magasan, az úgynevezett Boncsostetőn található a kilátó, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Balaton-felvidékre. 2003-ban a Keszthelyi erdészet rendbe hozta a korábban megrongált kilátót. Megközelíthető a Bélapi […]

Boldogabbak vagyunk a Balaton közelében – állítják a tudósok

– Amerikai tudósok szerint a víz látványa a nyugalom és a boldogság biológiai folyamatait is elindítja az emberekben. A víz látványának hatására az agyban a boldogságérzetért felelős dopamin, oxitocin és szerotonin szabadul fel, miközben a stresszfelelős hormonok visszavonulnak. – Egy német kutatás kimutatta, hogy még az ember alkotta vizes helyek (pl. szökőkút) szintén gyógyító hatással […]

Emlékszel még? Ilyen volt a 70-es években a Balatonon nyaralni

Tudod-e, milyen beutaló kellett a nyaraláshoz, hol vásároltunk, milyen büfékbe jártunk, mivel kentük magunkat a leégés ellne, mit ittunk, milyen matracunk volt, milyen jégkrémet ettünk és milyen rádiót hallgattunk a 70-es években a Balatonon? 1972. Magyarország,Balaton,Tihany Pisky sétány, háttérben a kikötő. Teszteld a memóriádat és a tudásodat a veol.hu összeállításával!

Tisztul a Balaton, ez látszik a műholdról

A kutatásban összesen 33 ország 71, 100 négyzetkilométernél nagyobb tavát vizsgálták meg. A vizsgálat során azt is figyelték, hogy minél jobban különbözzenek a fizikai körülmények. Ezek után huszonnyolc évnyi fotót, összesen 32000 nyári felvételét elemezték ki az erős infravörös jeleket keresve. Ugyanis a fitoplankton virágzásakor megnő a klorofill koncentrációja, a klorofill a kék és a […]

Mi mennyi? Árak a Balatonnál és az Adrián

Az utazás autóval számításaik szerint Budapestről Rovinjba 37 ezer forintos üzemanyagköltséget jelent, míg Balatonmáriafürdőre ennek a negyede. Szállás szempontjából 180-220 ezer forint körül van egy négy személyes apartman itthon, és hasonló az árfekvés az Adrián is. Az étkezést tekintve sokat spórolhatunk, amit a „tipikus magyar turista” jól megpakolt hűtőtáskával meg is old. Összevetve egyébként az […]

Vagy algás, vagy hínáros

Nehezményezték az algásodást, amely például Balatonalmádinál volt megfigyelhető, de a hínáros területek a hajósok türelmét tették próbára sokszor. A Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Tóth Viktor szerint egy természetes tó esetében mindkét probléma természetes és nem egyedülálló. – A sekély tavaknak, mint amilyen a Balaton is, két állapotuk van: vagy hínárosak, vagy algásak, attól függően, […]

Sokan vennének tóparti nyaralót

Az ingatlanközvetítő honlap elemzése a fertőzésveszéllyel magyarázza az érdeklődést, hiszen a kijárási korlátozás idején is sokan költöztek a városokból a nyaralókba. Az élénkülés a Balaton körül a legjelentősebb. Az északi parton májusban 22 százalékkal, júniusban 47 százalékkal, a déli parton 16 és 25 százalékkal, Zalában pedig 14 és 38 százalékkal nőtt a kereslet – írták. […]

Badacsony, a kéknyelű otthona

Ismered a balatoni-badacsonyi borokat? A badacsonyi borvidék legismertebb bora a kéknyelű. A sajátos mikroklímával rendelkező tanúhegyek közelében, a Badacsonyban terem a kéknyelű szőlőfajta. A vulkanikus talajon termő gyümölcsöt úriszőlőnek is hívják, mégpedig azért, mert nem könnyű termeszteni, és ha sikerül, akkor is csak kevesed ad magából. A bor egy férfias, testes, zárkózott és sejtelmes nedű, […]

Mit csinálj Veszprémben, vagy a Balatonon?

Motorcsónakázás, büfézés, lángos, a veszprémi vár, kávézás – ha nincs ötleted, mihez kezdj a környéken, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 CoolLaunch önkéntesei összeraktak egy videót arról, mivel töltheted a nyarat Veszprémben és a Balatonon.