Súlyos eredmények születtek - Balaton Televízió hírportál

Súlyos eredmények születtek

A profik hat egyéni csúcsot, a jótékonysági súlylökők több mint kétszázezer forintnyit löktek a köztéri dobóviadalon.

A fedett pályás világbajnok Márton Anita kettős sikert ért el a II. Veszprémi Súlylökő Párbajon, ahol egyéniben is párban is a legjobbnak bizonyult.

A Veszprémi Egyetem és Diák Atlétikai Club (VEDAC) második alkalommal rendezte meg a köztéri dobóviadalt, amely az idén már a Magyar Atlétikai Szövetség Liga versenyévé nőtte ki magát.

A két legerősebb korosztály versenyzett hazánk egyetlen köztéri dobóatlétika megméretésén, a junior férfiak és a felnőtt nők löktek a csodás hangulatú Óváros-téren.

A borús idő dacára szép számú közönség gyűlt össze, akik lelkesen buzdították a dobókörbe lépőket.

A junior férfiak kezdték a versengést, ahol öt egyéni csúcs is született. A legjobban Fekete István (KARC) teljesített 18.61 méteres új egyéni csúccsal érdemelte ki az első helyet. Mögötte az Ikarus BSE képviseletében Kovács László végzett a második helyen 18.41 méterrel. A harmadik pozíciót a hazaiak feltörekvő tehetsége, Péringer Márk szerezte meg 15.47 méterrel. Negyedik lett az SZVSE súlylökője, Berkes Adrián 15.43 méterrel, ötödik Luka Ádám (Győri Atlétikai Club) 15.04 méteres eredménnyel. A hatodik hely Almási Sándoré (KARC) lett 12.86 méterrel.

Érdekesség, hogy az első öt helyezett is egyéni csúcsot ért el, ráadásként Fekete István és Kovács László korábbról már rendelkezett junior Európa-bajnoki szinttel, és most ennél jobb eredményt sikerült elérniük.

A felnőtt nőknél Márton Anita (Békéscsabai AC), Magyarország első atlétikai világbajnoka is dobókörbe állt. A két hetes montenegrói edzőtáborból hazaérve tekintélyes különbséggel, 17.81 méterrel utasította maga mögé a mezőnyt. A második pozíciót a Zalaszám-ZAC képviseletében Veiland Violetta szerezte meg 15.95 méterrel. Váradi Krisztina (Maximus SE) végzett a harmadik helyen 14.39 méterrel. A hétpróbázó Krizsán Xénia (MTK Budapest) 13.79 métert elérve negyedikként zárt. Élete eddigi legjobbját teljesítve az ötödik helyezést szerezte meg Beregszászi Renáta (KARC) 13.56 méterrel. Monoki Katalin (SZVSE) 12.35 méterre lökte el a szert, s ezzel hatodik helyen végzett.

Tavalyhoz hasonlóan az idén is párba sorolták a résztvevőket, s a legjobb eredményük átlagát kiszámítva hirdették ki a súlylökő párbaj eredményét. Eszerint Márton Anita, Péringer Márk duó nyert 16.425 méterrel. A második helyezés a Beregszászi Renáta, Fekete István kettősnek jutott (15.885), harmadik lett a Monoki Katalin, Kovács László alkotta páros (15.025).

A hivatásos, profi sportolók után egy jótékonysági program következett. Város- és sportvezetők, valamint a VEDAC bajnokai ragadtak súlyt, a klub pedig vállalta, hogy annyiszor 2023 forintot utal át az Útkereső Alapítvány a Gyermekekért civil szervezetnek, ahány métert löknek a résztvevők.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, két célja van, hogy ne az utolsó helyen zárjon, és valakit azért meg tudjon előzni a különleges vetélkedésen, illetve minél messzebbre hajítsa el a súlyt, és együtt minél több pénz gyűjtsenek a támogatandó szervezetnek.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, önmagát első bálozónak nevezte a súlylökés terén, de szeretett volna bemutatni legalább egy szabályos és érvényes dobást.

Gulyás Péter, a Telekom Veszprém utánpótlásért felelős szakmai igazgatója konkrét tervvel érkezett, a 12 méteres határt tűzte ki maga elé.

Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője elárulta, a főiskolán már próbálkozott néhányszor a súlylökéssel, azonban most mit sem számít a technika, vagy a kivitelezés, a jótékony cél miatt szeretné minél messzebbre ellökni a golyót.

Naményi Miklós, a Hoya Pannon Egyetem NB I/B-s kosárlabda-együttes ügyvezető igazgatója pedig még az általános iskolában foglalkozott legutóbb a súlylökéssel, de azért most is igyekezett helytállni.

A VEDAC részéről Orbán Éva olimpikon kalapácsvető, és a három szakág legfiatalabb magyar bajnokai, Poharánszki Anna, távolugró, Rédling Renáta futó és Kövér Fanni gerelyhajító gyarapította a méterek számát.

A versengés végére beállt Hartmann Péter, a Balatonfüred-Veszprém Rotary Club vezetője, majd bónuszként a VEDAC szakmai igazgatója, Török Krisztián is, aki 13.64 méterrel mutatta meg magát.

Végül mindenki jól teljesített, a jótékonysági súlylökésen 220 831 forint gyűlt össze. A meghívott vendég súlylökők közül legjobb eredményt Gulyás Péter érte el, aki 12.28 méteres dobást mutatott be.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője a dobófesztivált követően elégedetten nyilatkozott.

– Nagy előrelépést jelent számunkra, hogy a MASZ a Liga versenyek sorába emelte a köztéri viadalunkat. Annak ellenére több egyéni csúcs is született, hogy még csak a szabadtéri szezon elején járunk, tehát a versenyzők maximálisan odatették magukat. Jótékonysági akciónk a veszprémi sportélet összefogását is jelképezi, minden résztvevő komolyan vette a feladatot. Azt hiszem, ma mindenki jól érezte magát nálunk, Veszprémben – fogalmazott, majd megköszönte a szervező és lebonyolító csapat munkáját, és a rendezvény szponzorainak támogatását.

A VEDAC következő nagy eseménye a május 19-én, vasárnap megrendezésre kerülő Euronics-Rotary Futónap, melynek az előkészületei már javában zajlanak.